Aki nem fut, talán nem fogja érteni, aki fut, annak meg talán úgyse kell leírni. így hát leírom magamnak azt az örömet, hogy végre újra futhatok. 3 hétnyi térdfájás után az orvos helyre rakta a kiakadt csontot, és annyit mondott, hogy remek a porcrendszerem, vagy mim, szülhetem a hatodik gyereket, de csak a maraton után...
A két irreális alternatíva közül maradnék inkább a másodiknál.
Szóval, én aki 30 éves koromig maximum a gyerekeim után futottam, nem gondoltam volna, hogy ekkora örömet jelenthet, hogy télen, zimankóban, nyálkás, szürke ködben (amikor normális ember elvileg a négy fal közé menekül) róhatom a kilométereket. Mert kell a testnek, léleknek, agynak, mindennek, még akkor is, ha életem nagy részében remekül megvoltam nélküle.
Mindig kicserélődök, az itthoni feszültségek elpárolognak, a gyerekekkel kapcsolatos összes kérdést megoldom útközben, s úgy tud örülni nekem mindenki, amikor hazaérek, hogy már csak ezért is megéri.
Szóval húzom is a futócipőt...
Ahogy mondod, pont úgy :)
VálaszTörlésSorstárs:)
VálaszTörlés