Igyekszem tartalmasan itthon tölteni Bertával a délelőttöket, bár megvan a kísértés, hogy felszámoljam az előző napi káoszt, de ezzel el is menne az a kis idő, amit csak vele tölthetek. Szóval igyekszem nem engedni a kísértésnek, és hiába nézne szíve szerint mesét (én meg csinálhatnám a házimunkát nyugodtan), szerencsére könnyen elterelhető mindig valami aktivitással. Ma pl. a borsó volt a délelőtti program. Vettem egy kilónyit, mert hát még olyan zsenge, nagyon szeretik pucolni, eszegetni. Berta mellé ültem, hogy akkor most pucolunk. Mert hát milyen fontos a finommotorika, hogy ügyesedjen a kis keze, és közben persze érezze, hogy most ő valóban segít. Egy teljes Ringató cd-t végighallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk, de kész lett. Jól van, volt értelme. Gondoltam, az ebédhez is hozzákezdek, ő mellém ült a földre és egyik edényből a másikba rakosgatta, öntögette, kanalakkal merte, osztotta-szorozta és boldogan játszott a kis szemekkel (tényleg olyan jó érzés beletúrni...), aztán egy óvatlan pillanatban megtörtént, ami azért valószínűsíthető volt: az összeset kiborította véletlenül a földre. Ha a racionalitás győz, simán leüvöltöttem volna a fejét, de beraktuk inkább még egyszer a Ringatót és mi voltunk a Hamupipőkék, egyesével szedtük össze, amit nem tapostunk szét. (úgy tudom, ez is fejlesztőleg hat...:)
Igazából semmi értelmes nem történt ebben a két órában, de minden megtörtént, ami fontos egy gyerek életében. Jó kis délelőtt volt.
És persze borsóleves nem lett belőle, mert a nagyok felfalták nyersen, észrevételenül, mikor hazaáramlottak iskolából-óvodából...
