Adventi hajnalok

Az adventi hajnalok különleges időszakai a földi létnek. Más értelmet nyer a sötét, a fáradtság, mert megszenteli a várakozás, a felfelé tekintés. Pedig hiába minden misztikuma, minden gyönyörűsége, én mégis világ életemben gyűlöltem a hajnalokat. Nem éreztem rá a frissesség, az új élet, az újrakezdés lehetőségére. Nekem az alvás a minden.

És mégis. Boldogan kelek egy-egy nap fél 6-kor. Örömmel figyelgetem a gyermekeimet, ahogy lázasan készülődnek, tanakodnak, fejtegetik az élet titkait. A legnagyobb épp hajnali misére készülődik, és "majd a templomban reggelizek" kiáltással apával elsuhan. Botikánk a mindennapos hajnali úszóedzésre pakolászik, nyugodtan, békében újságot olvasgat, teázik, s ilyenkor még a lelkét is meg lehet simogatni. 6-kor már alig néhányan vannak otthon. A később indulók az adventi naptár körül üzletelnek, kinek jut cukor, kinek csoki, ki kinek adja oda szeretetből. Fülöp gyertyát gyújtogat, mert imával kéne indítani a napot, amúgy elúszik minden a rutinnal. Anka meg lelkesen várja az aznapi húzást, mert most adventben angyalkázunk, mindenki húz a családból és annak próbál aznap örömet szerezni. Ha már eldőlt az angyalkák aznapi feladata, következik a felvilágosítás Anka részéről: "Berta, úgy tudod Fülöpöt szeretni, ha megkérdezed, mit szeretne reggelire, vagy hozol neki zoknit..." Vagy: "Berta, anyát úgy kell szeretni, hogy sokszor megöleled és imádkozol érte, hogy ne kiabáljon sokat, ha nem fogadunk szót..." Vagy: "Anya, éhes vagy? Pucolok neked mandarint..."

Igazi varázslat ez, még ha meg-megtörik is a szokásos próbálkozások, a "nem akarok bent aludni", a "nem akarok sapkát" és a "legózni akarok még" kis játszmái, mégis az öröm, hogy élhetünk, várhatunk, szerethetünk, beragyogja az egész napot...

Adventi hála 8.

A mai hála a mi kisgimnazista nagyfiunkról szól. Örülök, hogy iskolarendszert váltott, hogy jó helyre került, hogy kibontakozhat, hogy lelkes énekkaros, hogy virul a színjátszókörben, hogy... És leginkább ma azért adok hálát, hogy vannak még tanárok, mint az ő osztályfőnöke (is), akik az életüket, energiájukat, idejüket adják, hogy a mi gyermekeinkből közösséget, embert formáljanak. Ma a Tanárúr estig tartó, fantasztikus osztályprogramot szervezett nekik, az ő vágyaikra válaszolva megszervezett nekik egy lézeres-pincebarlangos- csapatépítős kimozdulást, meglepetésben tartva mindezt, hogy örömet, közös élményt szerezzen ezeknek a kiskamaszoknak. Csak úgy. De jó...

Adventi hála 7.

így öröm vasárnapján hálát adok a mi kis balerinánkért, aki ma olyan kedvesen, lelkesen, öntudatosan, magabiztosan táncolt a karácsonyi mesebalett előadásukon, hogy igazi örömöt hozott nekünk vele. Igazán komoly előadás volt, rengeteg díszlettel, történettel, szépséges zenékkel, igazi színpadon, igazi nézőtérrel, parókával, angyalszárnyakkal, aranyszoknyával. És Anka, aki az első balettóráján döbbenten nézte a többi lányt, ahogy pörögnek boldogan, ő meg földbe gyökerezett lábbal meg sem volt hajlandó mozdulni, most táncolt, pörgött, tapsolt, igazi angyal volt. Ebben a nagy való világban kellenek a kis varázslatok, felnőttnek, gyereknek egyaránt. Ma ezt kaptuk tőlük.

Adventi hála 6.

Az idei adventi naptárunk ötvözi az elmúlt évek sikeres akcióit. Tehát fel van lógatva, és átíveli az egész előszobát. Van benne persze csoki meg társai, nem is volt egész egyszerű 125 db épkézláb édességet összevarázsolni hozzá... És minden napra van egy kis cetli (ill. elárulom ez nincs előre legyártva, mindig előző este rakom bele a másnapit), amin vagy kis feladat van (szerezz örömet...), vagy közös családi program (éneklés, társas, családi videónézés, fotóalbumbambulás, minden ami zaklatott életünkbe még belefér), vagy egy adventi mese, amit este közösen olvasunk fel. Szóval ma közös családi karácsonyi éneklés volt. És hála van bennem azért a kis negyed óráért, még ha volt gyerekünk, aki épp lázadt, így nem volt teljes a létszám, de szépen, csendben végig énekeltük a karácsonyi repertoárt, kiegészítve Anka saját költésű remekműveivel és Fülöp kedvenc kánonjaival (ezt borzasztóan élvezi, és mivel vannak muzikális gyerekeink, tényleg egész szépen hangzott a szólamok kavalkádja). Szóval képtelen vagyok ennél többre, de ez legalább igazi megállás volt.

Adventi hála 5.

Hálát adok azért a pillanatért, amikor a szokásos vacsora előtti káoszban, amikor mindenki hirtelen mindent akar, játszani, kreatívkodni, enni, de azonnal, én meg mindezzel ellentétben nyugodtan akarok teríteni, vacsorát készíteni, rendet tenni, szóval amikor azt se tudom, kinek mondjam épp, hogy "várj egy kicsit", na akkor a 6éves Fülöp ennyit mondott ma: "anya, ülj le nyugodtan Ankával memorizni, addig én kipakolom a mosogatógépet, és megterítek..." És én leültem memorizni, ő meg kipakolta a tányérokat, és a világ egy pillanatra helyreállt...

Adventi hála 4.

Ma hálát adok minden pillanatért, amikor nem ordítottam, nem voltam türelmetlen a négy fal közé zárt betegeskedő, s így folyamatos foglalkoztatást igénylő gyerekeimmel. Ahhoz, hogy az óvodások nyugodtan játszanak reggeli után, Bertát magammal vittem a konyhába, hogy lefoglaljam. Rábíztam a madártej kevergetését, háttal állva neki csak annyit hallottam, hogy "még egyet, még egyet, még egyet..." Mikor én is megkavartam a mesterművünket, láttam, hogy beleszórta egyesével a reggeliből megmaradt sült sonkákat a vaníliás tejbe... Végigfutott az idegeimen, hogy leüvöltöm a fejét, hiába tudom, hogy senkinek nem használ, de hát mégis... Vagy vele nevetek, átölelem, és kihalásszuk szűrővel a nem odaillő elemeket. Hát majdnem győztek az ösztönök, de mégis az utóbbit választottam. Legalább ezért a pillanatért hála...

Adventi hála 3.

A mai mikulásmizériában hálát adok a sok önfeledt örömteli arcocskáért, akik még hisznek a mesékben, (ki tudja, hogy nem az-e a valóság?), akik este ülve alszanak el, hogy láthassák az ablakból a mikulást, akik hajnali 5-kor boldogan játszanak a kapott apróságokkal, színeznek, rajzolnak, gyurmáznak, mintha fényes nappal lenne, akik önzetlenül ajánlják fel egymásnak a csokijaikat, pucolják egymásnak a mogyorót reggeli helyett, akik tanakodnak, és egymást okítják, hogy hogyan teleportál a mikulás. Akik még: gyerekek. És a mieink.

Adventi hála 2.

Annyi minden van, nehéz egyet kiválasztani. Rá kell, hogy jöjjek, hogy folyamatosan hálát adhatok mindenért...
A mai: Kétszer rohantam ma nagyon valahova kocsival, időre, minden mozdulat kiszámítva közben, gyerekek a kocsiban, dugó, autótömeg mindenütt, parkolóhely sehol. Már kezdtem elveszteni a türelmemet, meg a reményt, hogy le tudjak parkolni, s ne kelljen végigrángatni mindenkit több kilométer messziről, amikor végre felnéztem az égre, és csak kértem. Hogy legyen egy üres parkoló hely. Kértem, mint a gyermek az apját. És... Mind a kétszer el kezdett tolatni egy kocsi hátrafelé, s a lehető legközelebb tudtam megállni, s odaérni, ahova kellett.
Apró dolgok. Csodák.

Adventi hála 1.

Most, hogy lassan vége advent első hetének, leírom, mit is határoztam el, hogy ebben a várakozós időszakban tényleg kilépjek rohanásból, rutinból, feladatözönből. Minden nap le fogok írni egy konkrét pillanatot, amikor feltekintettem egy pillanatra az Égre, bele a szívem mélyébe, és felszakadt belőlem a hála... Az életért, az ünnepért, a családomért, a hétköznapok apró csodáiért, vagyis az Isten végtelen szeretetéért.
Hát kezdjük...

Hálát adok a mai közös délutánunkért, amit Fülöppel kettesben tölthettünk, a napfényes langyos télben nagyot koriztunk a főtéren felállított koripályán, se tömeg, se őrület, se rohanás, csak karácsonyi dalok, fények, illatok, önfeledt fogócskázás, bohóckodás, egymásban való örömködés. És a kis 6évesünk frappáns összefoglalása: "anya, most nagyon jó nekem..."

Közeleg...

Őrült tempóban peregnek a várakozás napjai. Még akkor is, ha a legfőbb elhatározásunk az volt, hogy lassítunk. Kicsit ráérősebben együtt vagyunk, a gyerekekre több minőségi időt szánunk, egyáltalán a lelkünk utoléri a testünket. Hogy karácsonykor megtestesülhessen a Titok.

És tényleg olyan örömteli a lényegre figyelni, napról napra húzogatják az adventi naptárjukból a napi közös programot és várják, hogy a rutinon túl kicsit több is beleférjen a napokba. A korábbi évek adventi csokis-ablakos naptáraiból okulva, most meg sem próbáltuk ezt a verziót, hiszen valahogy nem fér a fejükbe, hogy nem az a lényeg, hogy addig rázzuk, míg a műanyag és a papír találkozásánál ki nem hullik az összes nap csokimennyisége... Most babazoknikból kreatívkodtam nekik adventi naptárat, az előszobában van felfüggesztve és csak mi érjük el... s a meglepetések mellé minden napra közös programot rejtegetnek a zoknik, kézműves, bábozás, diafilm, társas, akadályverseny, közös éneklés és miegymás, ami a 24 óráinkba belefér.

Aztán sokakat hívtunk vendégségbe, kicsit a kapcsolataink időszaka is ez az advent, ráérős beszélgetésekkel, őszinte egymásra csodálkozással. A gyerekek túlságosan is élvezik a nagy jövést-menést, a normálisnál is sokszor őrültebbek, mindenki mindent elkövet, hogy ő legyen a legérdekesebb, legfeltűnőbb, ki az érmeit mutogatja, ki szemtelenkedik, ki bunyózik, ki az asztal tetején táncol... Értem én persze őket, de azért ez kevés vigasz, mikor ég közben a fejünk, hogy igen, ennyit ért az elmúlt 3-5-7-9 év nevelése. Persze mindenki megjegyzi, hogy milyen jópofa, eleven gyerekek. Hát igen elevenek, így is lehet fogalmazni.

Egyébként meg tök normálisak is tudnak lenni, lelkesek, keresik a jót, néha teljesen önzetlenek, csak úgy maguktól, a hajnali misékhez pedig 5-kor kipattannak az ágyból és mennek apával rendületlenül. Mármint a nagyok. Idén megint lisztet gyűjtünk a jócselekedetekért, és abból lesz a karácsonyi torta Jézusnak, s komolyan veszik, esti imánál számolgatják, ki mi tett, hol lépett túl önmagán, és gyűlik a liszt. S remélem a fény is a szívükben.

Hát így várakozunk mi. Elevenen, meg-megújuló lélekkel.