2016. január 23., szombat

Korcsolya három felvonásban

1. felvonás

Csabival elhatároztuk, hogy elmegyünk korizni valami természetes jégre kettesben. Ki is néztünk egy szép, napsütéses, januári délelőttöt, amikor ő még szabadságon volt, a gyerekek már iskolában, oviban, én meg aznap pont nem dolgoztam. El is indultunk felfedezni a Naplás-tavat, ami köztudottan jó kis pálya, mihelyt mínusz 10 fok alá kerül a hőmérő. Gyönyörű, idilli délelőtt volt, épp húztuk elő a korikat a zsákból, amikor csörgött a telefon. Fülöpöt megdobták hógolyóval az iskolában, és úgy felborult, a kis pille lelkem, hogy agyrázkódásra gyanakodtak az orvosi szobában. Vagyis menjünk érte azonnal. Kori vissza, egy illúzióval kevesebb, de hát ez a szeretet realitása. Ápoltuk Fülöpkét ketten egész délután.

2. felvonás

Csabi újra szabadságot vett ki péntekre, amikor is nem megyek be én se, gyerekek a helyükön, újra hideg, keressünk befagyott tavat. Kocsikáztunk egy órát, megcsodáltuk a Fóti-tavat, szigorúan körbekerítve, integettünk az Omszki-tó néhol még felbukkanó hullámainak, s jég híján lemondtunk eredeti terveinkről. Nem akar ez összejönni.

3. felvonás

Hideg is volt ma, napsütés is, s hát milyen jó program a gyerekekkel a korizás, nézzük már meg újra azt a Naplás-tavat, ott legalább nincs tilos tábla. Nem mondom, hogy túl nagy adag lelkesedéssel találtuk  magunkat szembe, de hát ehhez edződünk már, nehéz felvenni a versenyt a youtube-bal... Felpaokoltunk 7 pár - méretben nagyjából megfelelő korit, anorákot, közel elegendő mennyiségű kesztyűt, sapkát, mindent, ami épp nem maradt az oviban - és nekiindultunk. Végre korihangulat fogadott, mindenütt gyerekek, felnőttek, hokisok, kutyák, szánkók, egyebek a jégen. Rábirkóztuk mindenkire a felszerelést, a szokásos visítás közepette (a mieink be vannak oltva valahogy sapka, kesztyű ellen...), és KORIZTUNK. Fél óra sikítozás után elfogadták, hogy ez nem a műjég, igenis rücskös, néhol még kicsit zöldes, de azért már jó vastag, és cserébe van nádas, van távlat, természet, miegymás. Persze, amíg a lányokkal küzdöttünk, (Berta még csak alapszinten nyomja ezt a kori-műfajt), Fülöp lelépett, kerestük is jó darabig, már hiányozna ez az izgalom. Voltak jó pillanatok is, teázós-sütizős, havas, boldog arcok a tó közepén.

Nem úgy lett, ahogy elgondoltuk, nem kettesben romantika, hanem az életünk valósága. Sebaj, ezek vagyunk, s addig jó, amíg álmodozhatunk.

2016. január 9., szombat

Este jó, este jó...

Bevallom őszintén, nem minden közös, családi esténkről jut eszembe a fenti vers... Mert általában rohanunk, teszünk-veszünk, túlfűtött érzelmekkel éljük családi életünket, vagyis szeretünk-veszekszünk-nevelünk, és nem önt el mindig a teljes megelégedettség: együtt lenni jó.

Hála ennek a remek időnek, végre igazán sehova nem mentünk egész nap. Együtt töltöttük az estét. Hála a kályha pattogó tüzének és a WIFI közelségének mindenki egyetlen szobába tömörült. Ki ezért, ki azért... Anka kiborította a nagyasztalra a legújabb 500 darabos kirakóját, én meg nem tudtam ellenállni a kérésének, mellé telepedtem, s elhatároztuk, kirakjuk ma... A nagyok odatelepedtek a telefonjukkal, hogy működjön a net rajta, és békésen pötyögtek, sebaj, legalább odajöttek hozzánk. Fülöp berakott egy Ákos cd-t, és rendületlenül rázták Bertával, teljes beleéléssel táncoltak az asztal tetején. Apa beült a nagyfotelbe, és a szokásos hangzavart kizárva határidős munkáját olvasta. Nem történt semmi különös, eltelt egy-két óra egy légtérben, és nem tört ki a háború. Mert együtt lenni jó. A kirakót pedig kiraktuk...