Adventi hála 8.

A mai hála a mi kisgimnazista nagyfiunkról szól. Örülök, hogy iskolarendszert váltott, hogy jó helyre került, hogy kibontakozhat, hogy lelkes énekkaros, hogy virul a színjátszókörben, hogy... És leginkább ma azért adok hálát, hogy vannak még tanárok, mint az ő osztályfőnöke (is), akik az életüket, energiájukat, idejüket adják, hogy a mi gyermekeinkből közösséget, embert formáljanak. Ma a Tanárúr estig tartó, fantasztikus osztályprogramot szervezett nekik, az ő vágyaikra válaszolva megszervezett nekik egy lézeres-pincebarlangos- csapatépítős kimozdulást, meglepetésben tartva mindezt, hogy örömet, közös élményt szerezzen ezeknek a kiskamaszoknak. Csak úgy. De jó...

Adventi hála 6.

Az idei adventi naptárunk ötvözi az elmúlt évek sikeres akcióit. Tehát fel van lógatva, és átíveli az egész előszobát. Van benne persze csoki meg társai, nem is volt egész egyszerű 125 db épkézláb édességet összevarázsolni hozzá... És minden napra van egy kis cetli (ill. elárulom ez nincs előre legyártva, mindig előző este rakom bele a másnapit), amin vagy kis feladat van (szerezz örömet...), vagy közös családi program (éneklés, társas, családi videónézés, fotóalbumbambulás, minden ami zaklatott életünkbe még belefér), vagy egy adventi mese, amit este közösen olvasunk fel. Szóval ma közös családi karácsonyi éneklés volt. És hála van bennem azért a kis negyed óráért, még ha volt gyerekünk, aki épp lázadt, így nem volt teljes a létszám, de szépen, csendben végig énekeltük a karácsonyi repertoárt, kiegészítve Anka saját költésű remekműveivel és Fülöp kedvenc kánonjaival (ezt borzasztóan élvezi, és mivel vannak muzikális gyerekeink, tényleg egész szépen hangzott a szólamok kavalkádja). Szóval képtelen vagyok ennél többre, de ez legalább igazi megállás volt.

Adventi hála 5.

Hálát adok azért a pillanatért, amikor a szokásos vacsora előtti káoszban, amikor mindenki hirtelen mindent akar, játszani, kreatívkodni, enni, de azonnal, én meg mindezzel ellentétben nyugodtan akarok teríteni, vacsorát készíteni, rendet tenni, szóval amikor azt se tudom, kinek mondjam épp, hogy "várj egy kicsit", na akkor a 6éves Fülöp ennyit mondott ma: "anya, ülj le nyugodtan Ankával memorizni, addig én kipakolom a mosogatógépet, és megterítek..." És én leültem memorizni, ő meg kipakolta a tányérokat, és a világ egy pillanatra helyreállt...

Adventi hála 4.

Ma hálát adok minden pillanatért, amikor nem ordítottam, nem voltam türelmetlen a négy fal közé zárt betegeskedő, s így folyamatos foglalkoztatást igénylő gyerekeimmel. Ahhoz, hogy az óvodások nyugodtan játszanak reggeli után, Bertát magammal vittem a konyhába, hogy lefoglaljam. Rábíztam a madártej kevergetését, háttal állva neki csak annyit hallottam, hogy "még egyet, még egyet, még egyet..." Mikor én is megkavartam a mesterművünket, láttam, hogy beleszórta egyesével a reggeliből megmaradt sült sonkákat a vaníliás tejbe... Végigfutott az idegeimen, hogy leüvöltöm a fejét, hiába tudom, hogy senkinek nem használ, de hát mégis... Vagy vele nevetek, átölelem, és kihalásszuk szűrővel a nem odaillő elemeket. Hát majdnem győztek az ösztönök, de mégis az utóbbit választottam. Legalább ezért a pillanatért hála...

Adventi hála 3.

A mai mikulásmizériában hálát adok a sok önfeledt örömteli arcocskáért, akik még hisznek a mesékben, (ki tudja, hogy nem az-e a valóság?), akik este ülve alszanak el, hogy láthassák az ablakból a mikulást, akik hajnali 5-kor boldogan játszanak a kapott apróságokkal, színeznek, rajzolnak, gyurmáznak, mintha fényes nappal lenne, akik önzetlenül ajánlják fel egymásnak a csokijaikat, pucolják egymásnak a mogyorót reggeli helyett, akik tanakodnak, és egymást okítják, hogy hogyan teleportál a mikulás. Akik még: gyerekek. És a mieink.