S hát szeret biztosra menni, idén már nem meglepetést (vagyis legpetést- ahogy tavaly mondta) kért, hanem kiadta, hogy gesztenyés-rolettis sünistortája legyen, s szigorú kívánságlistát állított össze a vágyott szirénázó járművekről. Hát kapott is bőven, igazán nagyon boldog és elégedett volt, és azóta olyan a házunk, mint ha minimum a Vészhelyzetet forgatnák...
Én meg közben elmerengtem... Szép volt az az április, a cseresznye is csak akkor mert virágozni, amikor Fülöp már kibújt odabentről. Szép volt az a szülés, talán a legszebb, vagy ahogy trendin mondani szokás, a legháborítatlanabb. Burokban, gyorsan, lassú, kíméletes fájásokkal, épp hogy elkezdődött, már ott is volt köztünk ez a kis emberke. Sokáig (nem is olyan sokáig) a Kicsi. Aztán hamar ő lett a középsők egyike, mielőtt még magára eszmélt volna, ami nem is olyan könnyű helyzet, de Ankával való édes szimbiózisa túllendítette a középsők nehéz sorsán. Nem is vittük oviba, hadd erősödjön a kis szövetségük. Jó döntés volt. Amúgy meg keresi a helyét, ki is ő, mire képes, nem látja még a határait. Szeretne nagy lenni, iskolába járni, mindent, ami a nagyoké, és szeretne kicsi lenni, cumiból inni a kakaót, kiszolgálva, öltöztetve lenni, mert ő még "kisbaba". Önállótlanabb is talán, mint Anka, de nem akarom én benevezni őt a "mi mindent kéne tudni egy 4 évesnek?" elnevezésű vetélkedőre. Ő így éli meg ezt a köztes állapotot, s így boldog, kiegyensúlyozott. S lassan növekszik a saját privát kis élettere, ő is csatlakozott az úszók táborához, édes, ahogy alig ér ki a feje a vízből, s könnyeket tud csalni a szemembe, ahogy a bátyjai pártfogásukba veszik az edzés utáni közös vizijáték ideje alatt... Szeptembertől meg megy civilizációt tanulni (vagy tanítani?!) az óvodába...
De itt és most van, most tudjuk őt szeretni, ilyen kis aranyos négy évesen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése