Vannak az elhatározásaink, és van a valóság. És a kettő nem mindig
jön összhangba egymással. Igy jártunk a havi családos kirándulásainkkal
is, amit a Család évére elhatároztunk. Voltunk sokakkal, sok helyen
túrázni, de hatan együtt kevésszer.
És vannak a gyermekeink, akik figyelmeztetnek, hogy "hé, megállás!
hova rohantok annyira?" Nevezetesen Boti a hivatalos
kirándulásfigyelmeztető: "anya, ebben a hónapban mikor megyünk már
kirándulni?" Na, hát számba vettem a hétvégéket, meg a realitást, hogy
apa néhány hétre elutazik, s nem találtam olyan időpontot, amivel
hitegethettem volna a mi kis Botinkat. Így aztán nincs visszaút:
kirándulni megyünk hétköznap négyesben (Csabika mindeközben úszótáborban
tengette napjait). A cél a régóta ígérgetett hármashatárhegyi tv-torony
volt.
Ugyan a 40 fokos meleg, a 15 kilós cipelendő Anka, a szintén 15 kilós
noszogatandó Fülöp és aznap estére tervezett kertiparti (meg az összes
azzal járó készület) egy kicsit megingatott, de hát teher alatt nő a
pálma, bevállaltam. Kinéztünk egy remek kis útvonalat, de gyanús volt,
hogy túl rövid a táv, és túl sok a szintvonal a térképen, és hát a
valóságban ki is derült, hogy nem ok nélkül volt gyanús. Úgy meredeken
felfelé. De a gyaloglók hősiesen bírták, Anka pedig szünet nélkül tömte a
fejét a hordozóban, így hát békében meghódítottuk a Tornyot. És hát az a
pillanat tényleg megérte. Ahogy alattad az egész város, mögötted a
Pilis, és olyan valószerűtlennek tűnik, hogy ott lenn a "normális"
emberek dolgoznak, rohannak, robotolnak. Ahogy Botika boldogan fogdosta a
szöcskéket, szarvasbogarakat, kapirgálta a mezőt. Ahogy Fülöp
félmeztelenül rohangált fel-alá, és tömte be a kis fejébe a
szendvicseket. Ahogy Anka kidőlve (a nagy túrától) aludt a hátihordóban.
Hát igen, onnan fentről olyan egyszerűnek tűnt az élet.
Hát, kösz, Boti, a figyelmeztetést! Legközelebb a többieket is visszük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése