Újra medvék

Több mint két éve adtam a fejem a blogírásra, és az egyik első bejegyzés a medvefarmról szólt. Két év. Az akkor mínusz féléves "Picike" ma lelkesen dugdosta be a fakanalat a rácsok között, és etette mézzel a macikat. És közben igazgatta szemüvegét, ruháját, éreztetve, hogy már ő sem kisbaba, hanem a lány. Az akaratos lány. Aki végtelenül kedves és zabálnivaló, amíg mehet arra, amerre ő akar, például 10 centire a farkasokhoz, na de ha valaki ellentmond neki... Két kis mancsával szabályosan veri a földet, és én meg jobb kedvemben, (persze nem feltűnően) halálosan mulatok rajta, hogy igen már ő is...

Szóval megetettük az összes medvét, (tudtátok, hogy a mosómedve is szereti a mézet?), megnéztük, hogyan hordoz a farkas a szájában valami több darabban lévő állatot, integettük a gólyáknak, és hát a fő szenzáció továbbra is a kiselejtezett kisvonat, ami önmagában kitett 30 medvényi élményanyagot. S mivel az étterem dél tájban nem főzött még ebédet, nagy pikniket csaptunk a kis gyerekcsapattal, akikkel mentünk, és mindenki végtelenül boldog volt, hogy kölesgolyót, pogácsát és cseresznyét ebédelhet.

S mindeközben Botikánk ma utoljára volt oviban, ezzel is lezárult egy korszak. Eltelt a három év is, megismert 7 óvónénit és megszámlálhatatlan dadusnénit, kapott jó sok szeretetet, és azt hiszem, megérett a váltásra. Még ha nehéz is ez az állapot, az egyik parttól már elszakadva, de még a másikra nem megérkezve...

Jövőre hát nem lesz óvodásunk... Fülöp még ráér, kap egy év itthonlétet még. Szóval itt a sok jelen pillanat közepette ezek itt felnőnek nekünk. Na hát akkor még jobban kell őket szeretni, itt és most...