2015. április 19., vasárnap

Világgá mentem és visszajöttem

Nagy ajándék volt ez elmúlt négy nap: világgá mentem és Hollandiáig meg sem álltam, ahol Sári barátnőmék vártak és fogadtak be nagy-nagy szeretettel. Ajándék volt a Jóistentől, akitől életem minden eseményét ajándékul kapom és élem meg. Ajándék volt Sáriéktól, akik kitárták hágai otthonukat és leginkább a szívüket, és mindenféle földi jóval, kulturális, családi és gasztro élményekkel láttak el. És ajándék a családtól, férjemtől, gyerekektől, nagyszülőktől, hogy elengedtek, tartották a frontot, intéztek mindent, vigyáztak a gyerekekre, és minden és mindenki a helyén volt.

És az ajándéknak örülünk. Én is azt tettem. Felhőtlenül, lelkifurdalás nélkül, mert kaptam. És innentől következzék az élménybeszámoló, a hágai színek, ahogy én láttam.

Tenger. Sáriék 3 percre laknak a tengertől, ami a végtelenségével úgy vonzza a lelket, testet, hogy nehéz ellenállni, és nem nehéz megsejteni az igazi Végtelent mögötte. Szóval homokoztunk, trambulinoztunk, futottunk, skót marhákkal fotózkodtunk, mezítlábas, lengeöltözetű holland gyerekeken ámultunk, naplementét néztünk, forrócsokiztunk, s egyik délután még a 10 fokos tengerbe is bedugtam a lábam. Igazi boldogság.





Farm. Jó kis találmány ez a városi farm, minden városrészben kötelezően felállítják, a gyerekek és a felnőttek nagy örömére és okulására. így aztán a magas házak között megbújva kecskét fejtünk, najó, inkább néztük, bárányt, kecskét simogattunk, nyulat etettünk és ott ez a természetes. Az élet gazdagsága.



Piac. Tényleg igaz a mondás, hogy ha egy várost meg akarsz ismerni, menj ki a piacára... Mi megtettük. Én csak lestem, és próbáltam beazonosítani azt a rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, a sajtosnéni hagyta, hogy végigkóstoljuk a teljes kínálatot (na az volt ám a gasztroélmény), a halas meg csak nevetett, hogy fotózkodunk a tengeri herkentyűkínálat mellett. Harsány, élettel teli délelőtt volt.



Madurodam. Szerencsére nem kellett Hangát és Marcit győzködni, hogy velem is eljöjjenek ebbe a minihollandiamakettparkba. Mert olyan profin ki van találva, hogy a felnőtt ámul-bámul, a gyerek meg tevékenykedik, mert bőven van mit. Ők égő hajót oltottak, zsilipet kezeltek, hajót rakodtak, csokigyárból csokit hozattak miniteherautón, én közben megismertem Hollandia minden nevezetes épületét, embernagyságban... A rengeteg részlet, kidolgozott jelenet igazi varázslat volt.


Keukenhof. Azt az illatáradatot, és virágtengert, amit a tulipánudvar nevezetű (neve alapján keveset eláruló) csodakert adott, azt nem adja vissza egyetlen fotó sem, hiába próbálkoztunk. Évente két hónapig van nyitva, a maradék tíz hónapban pedig készülnek, hogy ebben a két hónapban a tavasz teljes káprázatában ragyogjon. Majd belebódultunk. Ennyi színű jácint, tulipán, nárcisz csak a Jóisten képzeletében van. Ámultunk-bámultunk, szaglásztunk és nem esett nehezünkre megérteni, miért is írja a Biblia: "Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül."




és persze nem hagytuk ki a belváros nevezetességeit sem, shoppingoltunk, fagyiztunk, vidámkodtunk és rengeteget beszélgettünk. Sári gyerekeinek külön köszönet, hogy végtelenül türelmesek voltak, és alkalmazkodtak mindenhez:) És hála Marcinak, Sári férjének, hogy éjszakába nyúlóan folytathattuk a beszélgetéseket, amit napközben az élményáradat és a gyerekzsivaj meg-megszakított...


És most itt az idő visszatérni a hétköznapok ajándékaihoz...

1 megjegyzés: