Különleges húsvét volt. Csendes ráhangolódással, három számítógépmentes nappal, lelki-fizikai nagytakarítással készültünk. Megsütöttük együtt a süteményeket, mindenki kibírta (azért nem volt egyértelmű), hogy a feltámadási miséig nem esznek bele az ünnepi ételekbe, sütikbe, és vártak, várakoztak. Nagypénteken Fülöp életében először eljöhetett az erdei, éjszakai keresztútra, és a maga módján végigelmélkedte a 2000 évvel ezelőtti eseményeket, amik egyszerre itt és most (is) zajlanak. Aztán Nagyszombaton bevállaltuk az 5 gyerekkel az éjszakai háromórás liturgiát, s bár nem értették miért nincs tánc a végén (ha már ünnep), a templomkertben fellobbanó tűz, a keresztelés, a hosszú olvasmányok és a végén a megérdemelt közös húsvéti agapé meg-megérintették a lelküket. Jó volt együtt lenni, s mindenkinek a maga módján megélni a legmélyebb titkokat. Igen, megint végigéltük a legnagyobb szeretet, az árulás, a szenvedés, a reménytelen (nekünk már reményteli) várakozás és a legnagyobb bizonyosság, a feltámadás lépcsőit. Együtt. Esendően, ahogy vagyunk.
És mindeközben sokat játszottunk, bicikliztünk, sakkoztunk, tojáskeresőztünk a kertben, vérre menő dartsmeccseket vívtunk és találkoztunk, együtt voltunk a nagycsaláddal kicsit ráérősebben, ünnepibb lélekkel, mint máskor. A profán és a szent különös kavargása, de ott és akkor minden a helyén volt.
Csúcspontként, Húsvétvasárnap pedig eljutottunk az Urániába, és Csabival kettesben megnéztük a Mária földjén című különleges, felkavaró, mély reményt fakasztó filmet. Igen, mert hiába tudjuk, hiába hisszük, hiába tapasztaljuk, hogy működik, amit az Isten mond, kell a felrázás, a tanúságtétel, a megújulás. Mi most Szeretetből ezt kaptuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése