Mostanában felfedeztem magamnak a régi jó mondást, miszerint egy
újszülöttnek minden vicc új. Vagyis rá kellett döbbennem, hogy sok
olyan helye, programja, gyerekbarát különítménye van ennek a városnak,
amit én már végigjártam. Igen, csak nem ezzel a két kicsivel. Hiába
vannak túl már alaposan az újszülött koron, egy csomó - általam, s a
nagyok által felfedezett hely - nekik teljeséggel ismeretlen.
így hát gondoltam, hetente egy-egy délelőtt kimozdulunk, s elmegyünk
valami igazán érdekes helyre, ennek örülnek ők is, nekem is jót tesz,
látni őket, ahogy még olyan kis lelkesek, és nem dedósoznak le mindent.
Egyik októberi délelőtt elmentünk a Vasúttörténeti parkba, - de hisz oda
gyakran járunk, gondoltam, ja, hogy Fülöp születése óta nem voltunk?! -
megfontolással. Felültünk a kis kerti vasútra, ami Ankára olyan nagy
hatással volt, hogy egy hétig, mint a beakadt lemez, azt hajtogatta:
"kisvonat jó vót..." Aztán valami féláras kuponnal elmentünk az
Állatkerti játszóházba, s leszámítva azt, hogy Anka a nagy horgászásban
tetőtől talpig eláztatta magát, igen lelkesen rohangáltak fel-alá. S
ugyan azóta minden reggel azt ismétlik, "menjünk játszóázba...", végülis
egyszer megérte elmenni. A héten meg felfedeztük a Közlekedési
múzeumot, terepasztalostul, mozdonyostul, mindenestül, s bár nekem erős
sportteljesítményt kellett produkálnom, hogy a két gyerek múzeum-komform
maradjon, vagyis ne másszanak fel mindenre, amire nem szabad (Anka
simán átkúszott a 10 cm-es résen, s a vasrács alatt, mint a sikló,
bejutott a századeleji villamosba...), azért jó kis pofák voltak, ahogy
rácsodálkoztak a világra.
Szeretem ezeket a nyugodt délelőttöket (különösen a jelen pillanat
távlatából, amikor már mind alszanak), ahogy önfeledten játszanak,
szervezkednek, beszélgetnek, egyszerűen élvezik, hogy összenőttek.
Baklövés lett volna pont most szétválasztani őket az óvodábamenéssel,
talán ezek a pillanatok soha nem térnek vissza a kis életükbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése