Éremeső

Tegnap megint érmet mentünk gyűjteni a BVSC uszodába. Igazi családi program ez, mindenki részt vesz benne, ki kisebb, ki nagyobb lelkesedéssel. A nagyok úsztak, mi meg megpróbáltuk megakadályozni, hogy a kicsik is ússzanak. Bár volt olyan pont, hogy a szurkolni nem hajlandó Ankát majdnem a bátyjai után hajítottam a medencébe, mert úgy ordított a semmiért, de hát valljuk be, ez az egy helyben szurkolás, s ebéd és alvás helyett a lelátón való tipródás nem az ő erőssége.

De a lényeg, Csabikát is rávettük, mindenféle megvesztegetési kísérlettel, holmi óriásisler, meg Pankával való büfézés kilátásba helyezésével, hogy győzze már le magát, s hiába utál versenyezni, ő is csobbanjon. Hősiesen leúszta a távját, s büszkén viselte a délelőtt hátralévő részében az aranyérmét.

Boti több számban is indult, sőt apával a családi váltóban is rajthoz álltak, s öröm volt látni, ahogy küzd, teper, s miután az egyik számnál nem hallotta a sípszót, mégis leúszta néhány társát. Szóval ő is begyűjtött két aranyat, meg egy bronzot, azóta is azokkal alszik az ágyában.

Fülöpöt is kérdeztük, hogy úszik-e majd, ha nagy lesz, s szépen kifejtette, hogy most azért nem tud, mert nem hozott papucsot. Hát igen, az már tényleg akadály... Azt ugyan nem értette, hol van a mikulásbácsi, aki a Mikuláskupán osztogatta a csokikat ott az uszodában, de hát nem kell neki még mindent értenie.

Szóval küzdöttek, úsztak, mi meg örültünk nekik. Pillanatok, amik megmaradnak...