2013. augusztus 22., csütörtök

A világ tetején



Kimozdultunk. Csabival ketten. Ünnepelni, mert igen, most volt 15 éve, hogy egymásra találtunk a messzi Franciaországban. Most nem mentünk el addig, mégis varázslatos helyekre bukkantunk. 

Érdekes, ahogy múlik az idő, egyre inkább az egyszerűségre vágyunk, semmi flincflanc, semmi wellness, csak közösen töltött minőségi idő. Régi vágyam volt felfedezni gyalogosan a Balaton-felvidéket. S milyen jó, hogy vannak vágyaink, mert van mit beteljesíteni… Kocsit a szervízben hagytuk, mentünk busszal, hajóval, aztán nekivágtunk Füredről az északi partnak. 

A szabadság, a hátizsák-polifoam-hálózsák érzése a hátunkon, a zsivajnélküliség, a meghallgatott szavak, az erő a lábunkban, s a lehetőség, hogy csak egymásra kell figyelnünk, végtelenül felszabadító volt. Turistával is csak 60 km megtétele után, a harmadik napon, Badacsony fennsíkján találkoztunk először. Viszont találkoztunk őzekkel, egy cserkésztáborral, rengeteg várrommal, gyönyörű – egyre távolodó – Balatonnal  a háttérben és mindenütt egy régmúlt világ rendezett életérzésével. Ettünk mindent, amit találtunk, rengeteg szedret, körtét, szilvát, némi savanyú szőlőt, s mindent, amiből a kisfalvak kisboltjaiban betankoltunk.

Nagyvázsonyban még szállásunk is volt, a második éjszakát a Gondviselés intézte. Kitűnő munkát végzett… A legszebb tanúhegyet választottuk éjszakai szállásul, bár kétséges volt, hogy elérjük-e sötétedés előtt. Csobánc füves fennsíkja, a félévezredes várrommal, alattunk  az összes tanúhegy, Bakony, Balaton, megrendítő látvány volt. A naplemente, amit végül csak elcsíptünk, s a hajnali napfelkelte pedig betöltött mindent a látványával, most már az emlékével. Nem kell nekünk Kancsendzönga, de még Alpok sem, komolyan ott volt alattunk az egész világ… Aludtam én már szabad ég alatt valamikor régen, jártunk külön-külön is vándortáborozni, de közösen el kellett telnie 15 évnek, hogy újra vágyjunk erre a szabadságra, s meg is valósítsuk.  S döbbenet, hogy milyen kevés körülmény elég ahhoz, hogy megtapasztaljuk a teljes harmóniát.

Jó volt tudni, hogy a gyerekeink jó kezekben vannak- köszönet érte minden családtagunknak, aki istápolta őket -, s bár mindig nehéz az elszakadás, a kilépés a megszokott szoros együttlétből, de azt hiszem mindenkinek nagyon fontos átélni ezt az elszakadást-újra találkozást. Nekünk is, mert vissza kell szüntelen térnünk a forráshoz, s miből táplálkoznak a gyerekeink is, ha nem erősítjük napról napra a házasságunk. S nekik is jó volt, mert jobban egymásra voltak utalva, s végre tudtak vágyakozni arra, ami az övék…

1 megjegyzés: