Lenne 1001 más dolgom így az ünnep előestéjén, mint blogot írni, de mégis...íme egy kedves recept, és hozzá a Történet, amin most már hangosan nevetünk. Akkor elsőre nem sikerült...
Tavaly történt... 24-én.Hiába igyekeztem, a zserbó utolsó délelőttre maradt, de elkészült és jó szokásomhoz híven a padlóra tettem hűlni a konyha egy eldugott sarkába, mert a kő milyen jól elvezeti a hőt... Gyerekek csinálták a dolgukat, semmi extra történés. Ebéd után elküldtük őket aludni, én meg be akartam vonni a zserbót csokival, amikor látom, hogy valami furcsaság történt vele. Elsőre nem fogtam fel. Egy szabályos lábnyom. De kié? Nem kisgyerek lába ez. Kimértük, végiggondoltuk, s kikövetkeztettük, hogy csakis Csabika lehetett a 38-as papucsával. Azt hittem, ott dobban utoljára a szívem. Szerencséje volt, hogy nem volt ott, mert karácsony ide vagy oda, leüvöltöttem volna a fejét. Vettem egy nagy levegőt, és igent mondtam a szeretetre, ami mindig bölcs lépés, ha sikerül... Aztán jött odaföntről az ihlet is (meg beugrottak korábban olvasott gasztroblogos sztorik), összegyúrtam a zserbó széttaposott kétharmad részét, kis golyókat formáztam belőlük, és csokiba mártottam. Hát nagyobb sikere volt a gyerekeknél, mint a mezei zserbónak...
Azóta Csabika büszke magára, hogy neki köszönhetjük az új süteményt receptjét. Idén már direkt erre használtam a megsütött zserbó egy részét. Minden a javunkra válik?! !!
Hát ezzel a recepötlettel kívánok sok lelkierőt, lélekjelenlétet az ünnepi készülődés pillanataihoz!! Hogy tényleg a Szeretet szülessen meg köztünk, bennünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése