2011. április 25., hétfő

Húsvéthétfő reggelén

Szeretem ezeket a húsvéthétfőket, leginkább mert 75 százalékban fiaim vannak, akik ilyenkor lelkes locsoló körúton járnak, és a 25 százalék lánnyal meg nyugalomban emésztgetjük itthon a megélt húsvét elsöprő áradatát. És várjuk a betévedő locsolókat. Szóval nyugalom és béke. Tiszta haszon ez a sok fiúgyerek.
Én például már egészen biztosan nem fogok elhervadni, ugyanis, kétszer fél liter vízzel a nyakamban keltem, ehhez képest, ha Fülöp bepisil mellette, száraz marad az ágy. Apa szigorúan gondoskodik róla, hogy el ne felejtsem, meg vagyok keresztelve (tényleg tudtátok, hogy a locsolás erre figyelmeztet?), szerencsére már a slagos megoldás a múlté, marad a szóda, vagy a PEt palacknyi víz. Fülöp bizonyult ma a leghűségesebb tanítványnak, s semmi vers, csak nyakon öntött a kancsóval. Ugyan kicsit ő is megilletődött, s kicsit szabadkozásképp meg is magyarázta: "gyojsan jött a viz".
Na de ide is el kellett jutni, húsvéthétfő már a hegy csúcsa, s igenis intenzíven, belül megjártuk a szentnapok eseményeit, az utolsó vacsorától a feltámadás hajnaláig. Mert a húsvét mégiscsak életünk értelmét jeleníti meg, az egymásért való élés, önmagunk szeretetből való feláldozása, egészen addig, hogy szenvedünk, ilyen-olyan értelemben meghalunk, s hát a válasz: igen, van értelme, mert Krisztus feltámadt! Hát ha ezt megértenénk, akkor nyert ügyünk van... S a liturgiáknak is megvan ez az íve, s azt hiszem, a gyerekek is fogták, kapisgálják, hogy itt valami nagyon mély történik. Még azon is elfelejtettek felháborodni, hogy minden nap misére megyünk. Meg hát mi lehet izgalmasabb egy gyereknek, mint éjjel a sötétben, gyertyák fényénél keresztutat járni, vagy alvásidőben menni este a templomba, s lesni az embernagyságú feltámadási tüzet, s a közös templomi húsvéti vacsorán éjjel 11-kor telienni magunkat finomabbnál finomabb süteményekkel?! A kicsik is kitettek magukért, hősiesen végigülték (ha-ha...) a 2 és fél órás szertartást, s szó nélkül fenn volt élfélig az amúgy 7-kor fekvő ifjúság. Hát nem hiába, ünnep van. Na azt mondjuk már kevésbé értem, hogy ezek után miért kelnek ugyanúgy hajnali fél 6-kor, de mire felnőnek, majd kinövik ezt is...
Még a hajnali szürkületben gondosan megkeresték a nyuszi által ottfelejtett tojásokat, csokikat, egyebeket, s miután gondosan befalták őket (ha már eddig böjt volt, hadd egyék azt a csokit), komoly bokszmeccsbe kezdtek, mert hát ez a drága jó nyuszi egy hatalmas bokszzsákot cipelt el hozzánk a hátán. Na jó, a lényeg, nem ragozom túl ezt a nyúltémát, mert azért nem ez a húsvét közepe, de azért mégiscsak gyerekek, s hát hadd örüljenek. Ugyan a vagyonelosztásnál akadtak némi nézeteltérések, ugyanis Fülöp rögtön a sajátjának tekintette Anka új kismotorját, amit Mamiéknál hozott a nyuszi, s hazatérve beállította a háromra bővült gépparkjába, de Anka jószívű lány, vagy csak negyedik, mindenesetre bölcsen elnézte a dolgot. Mi meg elmagyaráztuk Fülöpnek, hogy csak egy feneke van, tehát az új járgány Ankáé.
S még egy pillanatkép arról, ki mit csinál a húsvéti reggeli helyett (nemhiába, ha teli a hasuk nyúllal, tojással, meg olvadós rágóval):


Na, ki marad az asztalnál?

S végül jókívánságként a tavalyi bejegyzés... Ünnepeljetek ti is!

2011. április 19., kedd

Biztos út

Nem nagyon szoktam blogokat ajánlgatni, de most kivételt teszek. Először is, mert a szívemen viselem a témát, másodszor meg ilyenfajta blogokra nem talál rá csak úgy az ember, mikor minden hír, meg egyéb arról szól, hogy ki, hol és kivel csinálta...
Szóval egy blog arról, hogy a tisztaság nem csak annyit jelenthet, hogy megpucolom az ablakot, hanem odabent a legmélyemet érinti, a kapcsolataimat, a szeretetemet, s hát a szerelmet. Biztos út... Akár még elbizakodottságnak is tűnhet ilyen címet adni a mai világban, de ha körbenézünk ebben az erkölcsi káoszban, csak az örök értékek (hiába tűnnek túlhaladottnak) adhatnak bármiféle biztos fogódzót.
Szóval egy blog szerelemről, szeretetről, együttjárásról, házasságról, tiszta készületről, nemcsak fiataloknak, nemcsak hívőknek... Nézzétek meg, ízleljétek, éljétek...

2011. április 18., hétfő

Egy 3 éves és 8 napos gyermek

Szóval... most már nincs kifogás, hogy kicsikutánrohangálok, tavaszinagytakarítok, semmiresincsidőm, meg egyebek, kész, újra blog...
Mert hát így jár szegény harmadik gyerek, akinek a születésnapjáról 8 nap után emlékeznek meg... Mármint itt a blogon, mert megünnepeltük annak rendje és módja szerint, mert hát a három év az már komoly férfikor. A buta szülő kérdezgette, "mit kérsz, kisfiam szülinapodra?" (persze gőze nem volt, mit akarunk tőle...) Az okos gyerek meg válaszolt: "legpetést..." (igen, meglepetést...). És közben szorgalmasan gyakorolgatta, hogyan kell az ötből két ujjat lecsukni, hogy büszkén mutathassa, hány éves is lett.
Aztán a nagy napon - amibe beiktattunk még egy szavalóversenyt, meg egy óvodai zarándoklatot, mert hát úgy szép az élet, ha folyik - ünnepeltünk, idén Mamiéknál. Fülöp fogadta a vendégeket, Márti mamát és Pankát, és készült a Tortára. A legpetés már csak másodlagos volt, ő még szerencsére, nincs elrontva... Neki még nem akörül forog a szülinap, hogy "és hol a többi ajándék?" Azért gazdagabb lett egy akkus csavarozóval, ami majdnem profibbnak néz ki, mint apáé, egy "Hallóközpontjelentkezz! ÁMokfutóaz autópályán!"-t skandáló rendőrautóval, egy áruszállító legóval és egy autós könyvvel. Magántulajdonának ilyen rohamos növekedése hirtelen sokkoló élmény volt neki, este mindent az ágyába is rejtett szorgosan. Csabibátyus is készült neki lelkesen (igen, ő is megugrotta a lélektani akadályt, már nem fetreng, hisztizik, ha nem őt ünneplik), egy kisvakondos bőröndöt kinevezett dolgozótáskának, összeragasztatott velem egy  már enyészetnek indult napszemüveget, keresett egy lehasznált mobilt (ezek életmentő kellékek Fülöpnek,álmában is ilyeneket szorongat), és mindezt gyönyörűen becsomagolta, saját készítésű képeslapra mindenféle szépet is írt neki, szóval, na, az én szemembe mindenesetre könnyeket csalt... Hát így ünnepeltünk.
Isten éltessen, te bolondos gyermek! Sok mindent kapunk általad a Jóistentől!
Hát íme a fejlődés lépcsőfokai:
"0évesFülöp":

1éves:

2éves:

És a jelenpillanat:

2011. április 8., péntek

Hisztiveszély!

Figyelem! Ha valaki a közelben a vonat-, vagy villamossínen, esetleg az út közepén fetrengő, vagy anyja által vonszolt fiúcskát lát délelőttönként, az ne hívja a gyerekvédelmiseket, vagy egyebeket, semmi gond, csak Fülöppel sétálunk.
Kívülről nézve elég szánalmasnak tűnhetünk, ugyanis mindig megállnak mellettünk nénik, bácsik és mindenfélével próbálják a haza irányába csalogatni a gyermeket, de ő nem dől be olyanoknak, hogy "majd visz a néni", "veszek neked csokit kisfiam, csak ne sírjál", ismétlem, mindezt vadidegenek. Ő csak fekszik élettelenül, vagy ordít torkaszakadtából, miközben hazafelé rángatom.
Mert hát a következetességre törekvő anya ragaszkodik a szavához, és nem veszi fel azt, aki már 4-4 km-t legyalogolt az elmúlt két hétvégén, és nemcsak azért, mert nehéz egy háromévest, egy motort, és két szatyrot cipelni, babakocsit tolva, mindezt a vonatsíneken. Én elhiszem, hogy nehéz az élet odalentről, és fránya egy dolog, hogy nem lehet az, amit mi akarunk - de ha megmondtam, hát megmondtam, tőlem aztán lehet hisztizni. Nem tudom, a nagyok is hasonlóan küzdöttek-e a határaikkal ilyen időtájt, lehet, hogy szelektív a memóriám, de ilyet még szerintem, egyik se. És minden nap, ugyanaz a forgatókönyv, és hozzá a járókelők megvető pillantása. Hát sebaj, ettől fejlődünk mindketten.
És ne felejtsük, a kis korkülönbség nagy ajándéka, hogy nem lesz időm elfelejteni mindezt, hisz következő delikvensünk is be-belépni látszik a dackorszakba. Jól tanul a lánygyermek is: eldobni magam, úgy, hogy direkt nagyot koppanjon a fejem a betonon, hátha anya beveszi és elérzékenyül... És utána nőies, velőtrázó ordításba kezdeni, mintha minimum a csúszda tetejéről esett volna le, na ez már Ankának is remekül megy... Bár ő még pontosan nem tudja, mit is akar, de azt nagyon...
Én meg igyekszem mindeközben türelmes, halk (Ha-ha...), határozott maradni, hogy a határ is meg a szeretet is megmaradjon... Hát nem mindig könnyű...