Hurrá, nyaralunk!

Azt gondolnám, hogy a jóidő egyenes arányban áll a hasznos, értelmes, jókedvű időtöltéssel, de ezek az őszies napok mindig megcáfolnak, még ha a Balaton partján is töltöttük őket. A gyerekek valami nemracionális logika szerint remekül elszórakoznak, ha esik, ha fúj, s boldogan párnacsatáznak, olvasgatnak, tócsákban dagonyáznak, miközben a 40 fokban a drága legnagyobb gyermek képes volt a parton unatkozni, és nézni minket, ahogy fürdünk, mondván, hogy túlságosan süt a nap. Tény, ez a probléma most nem aktuális.
Na szóval gyűrjük egymást, hol Balcsin, hol otthon, váltogatva életünk színtereit, s próbáljuk értelmesen eltölteni a néhányhetes apanélküliséget. S hát lavírozok én is köztük rendesen, mert hát kell az erős rend, szabályok, főleg amikor egyedül vagyok négyükkel, s közben hát mégis vakáció van, szóval jól esik a kötetlenség, lazítás (ilyenkor éjféltájban különösen... kár, hogy fél 6-kor Anka torkában felébred a kukurikú).
Szóval ötletek és variációk, hogy mivel foglalja le magát legszívesebben a négy gyermek:
- hát a legizgalmasabb, soha ki nem apadó szórakozás és izgalomforrás egymás szekálása, s ha sikerül a másikat visításra bírni (a kicsiknél gyors sikerélményre lehet számítani), akkor teljes az elégedettség...
- biológusoknak (mint a mi Botink) kiváló időtöltő foglalkozás, a sikló, gyík és békavadászat, s garantáltan órákig képes a parton, nádasban zsákmányt kutatni (na és persze utána azt behozni a házba), s bár Anka és Fülöp mindig összevesznek a kifogott siklón, a nyertes, - ha túléli a kötélhúzást a sikló, általában igen - visszaengedheti azt a "Baacsiba"
- gyűjtőszenvedélyűeknek, (mint a két nagyobb) remek lehetőség (bár én egy darabig ódzkodtam erősen, de hát mindent már csaknem tilthatok...) a parton lévő sörösdobozok, üvegek és egyebek gyűjtése. A sörösdobozokat dísznek, az üvegeket pénzért - szól a magyarázat. Végülis jobb, mint mikor három borotvával állítottak be múltkor, hogy "nézzem meg, milyen kincseket találtak  a parton..."
- autómániásoknak (mint Fülöp, és sajnos Anka is, bár lassan kezdenek befigyelni a babák is) van egy jó hosszú 4m-es kartoncső (még szerencse, hogy ilyen hasznos dologra tekerték fel a Pvc padlót...), amin keresztül naphosszat gurulnak az autók, buszok, nínózók, és garantáltan elszórakoznak vele kertben, házban, lépcsőn, ülőgarnitúrán
- játékmániásoknak (főleg Csabi, Botit azzá kell még tenni, mert kettesben nem annyira izgalmasak a társasok) végre van idő és lehetőség társasozni, megtanulni új játékokat, s javítani az évközbeni játékkal töltött szűkös átlagot
- könyvmolyoknak (szerencsére egy kicsit mindenki az) 16 könyvet kölcsönöztünk ki a könyvtárból, s majdnem Fülöpöt is beírattuk, mert így is ott kellett hagyni néhányat. Csendes pihenőben falják a betűket, regényeket, biológiai albumokat, Annapetigergőket (ebben Anka a vérprofi, egy órát egész biztos képes ellapozgatni egy ilyen könyvet, amit én azért annyira nem istenítenék, de tény, leköti őket), s ha megunták, velem olvastatnak.
- a koszhoz szenvedélyesen vonzódóknak (kábé mindenki) van homok, iszap, tócsák, vízzel telt árkok, vagyis itt a kánaán, csak győzzem cserélni az átázott ruházatot...
- és a vízi sellőinknek (szerencsére idén mindenki az) ott a stég, szörfdeszka, csónak, szóval lehet ugrálni, merülni, s inni a magyar tengert...
S köszönhetően a nagycsaládnak, Maminak, Papinak, Marcinak és minden rokonnak, Balcsira látogatónak a gyerekek szeretettankja folyamatosan töltődik, állandóan közösségben vannak, s átélik azt az elemi erőt, hogy fontosak, figyelnek rájuk, s nem csak anyából áll a világ...
Én meg hoztam magammal néhány könyvet, de még nemigen érintettem őket (pedig komolyan érdekelnek), azonban majd' minden nap eljutok futni, ami határozottan csend és kikapcsolódás együtt, s van még egy jótékony hatása, rossz idő, ide vagy oda, jólesik utána még a 18 fokos víz is.
S végül egy elszánt sellő (szigorúan úszószemüvegben és vizipisztollyal):

Ott fenn a hegyen

Vannak az elhatározásaink, és van a valóság. És a kettő nem mindig jön összhangba egymással. Igy jártunk a havi családos kirándulásainkkal is, amit a Család évére elhatároztunk. Voltunk sokakkal, sok helyen túrázni, de hatan együtt kevésszer.

És vannak a gyermekeink, akik figyelmeztetnek, hogy "hé, megállás! hova rohantok annyira?" Nevezetesen Boti a hivatalos kirándulásfigyelmeztető: "anya, ebben a hónapban mikor megyünk már kirándulni?" Na, hát számba vettem a hétvégéket, meg a realitást, hogy apa néhány hétre elutazik, s nem találtam olyan időpontot, amivel hitegethettem volna a mi kis Botinkat. Így aztán nincs visszaút: kirándulni megyünk hétköznap négyesben (Csabika mindeközben úszótáborban tengette napjait). A cél a régóta ígérgetett hármashatárhegyi tv-torony volt.

Ugyan a 40 fokos meleg, a 15 kilós cipelendő Anka, a szintén 15 kilós noszogatandó Fülöp és aznap estére tervezett kertiparti (meg az összes azzal járó készület) egy kicsit megingatott, de hát teher alatt nő a pálma, bevállaltam. Kinéztünk egy remek kis útvonalat, de gyanús volt, hogy túl rövid a táv, és túl sok a szintvonal a térképen, és hát a valóságban  ki is derült, hogy nem ok nélkül volt gyanús. Úgy meredeken felfelé. De a gyaloglók hősiesen bírták, Anka pedig szünet nélkül tömte a fejét a hordozóban, így hát békében meghódítottuk a Tornyot. És hát az a pillanat tényleg megérte. Ahogy alattad az egész város, mögötted a Pilis, és olyan valószerűtlennek tűnik, hogy ott lenn a "normális" emberek dolgoznak, rohannak, robotolnak. Ahogy Botika boldogan fogdosta a szöcskéket, szarvasbogarakat, kapirgálta a mezőt. Ahogy Fülöp félmeztelenül rohangált fel-alá, és tömte be a kis fejébe a szendvicseket. Ahogy Anka kidőlve (a nagy túrától) aludt a hátihordóban. Hát igen, onnan fentről olyan egyszerűnek tűnt az élet.

Hát, kösz, Boti, a figyelmeztetést! Legközelebb a többieket is visszük!