Gyermekeink átlagéletkorából adódóan volt is belőlük bőven. Legutóbb 10 éve vettem részt hasonló közösségi akadályversenyen, de akkor - gyerekek nélkül - nem tűnt ilyen messzinek gyalogosan a Margitszigettől a Sziklakápolna... Az útvonal adott volt, Szent Margit kolostorromjai, a Prímási Palota, Boldog XI. Ince pápa szobra, Kapisztrán tér, Dominikánus udvar, Szent Gellért, Szent István szobra, Boldog Özséb Sziklakápolnája - olyan helyszínek, ahol tényleg megelevenedtek egykori és nemrég elhunyt szentek hite, hősiessége, Istennek adott élete. S mi itt a XXI. században, melegfelvonulások meg miegymások között, gyerekekkel a nyakunkban, hónunk alatt keresgéljük a helyszíneket, egykori szentek lábnyomait, a titkukat, hogy hogyan lehet ebben, vagy abban a régmúlt világban, Istennel élő, radikális embernek maradni.
A gyerekeink pedig lelkesedtek, válaszolgattak a kérdésekre, rózsát hajtogattak a járókelőknek, Szent Kinga gyűrűit keresgélték a romos falakon, szigorúan Szent Lászlóra gondolva íjaztak, indiai házaspárnak népdalt énekeltek - szeretetből... Mi meg igyekeztünk fenntartani a lelkesedésüket, ami különösen a 3 év alatti korosztálynál alvásidő tájban megcsappanni látszott...
Aztán a sziklakápolnás közös mise után még megrohamoztuk a nagy csúszdákat a Gellért-hegy oldalában, aminek következtében izzadtságtól, portól, s minden mástól úszó gyermekeink olyan tarka képet festettek hazafelé a metrón, hogy a kulturemberek (ez nem irónia, néhány gyerekkel korábban még én is annak éreztem magam) inkább átültek a távolabbi ülőhelyekre...
Na hát így jártunk mi, 2011-ben, 4 gyerekkel, a szentek nyomában...
Még frissen és fitten Margit egykori kápolnájában:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése