Azért a víz az úr?!

Komolyan mondom, az elmúlt egy héten annyi esőt kaptam a nyakamba, hogy lassan fedezi a havi vízfogyasztásunkat. Szerdán kezdődött, amikor is a két nagyobbal az erdőbe mentünk a szokásos futóedzésre. Gyanús volt, hogy kicsit szürke az ég, de hát  fák alatt nem érezni annyira- gondoltuk többen is naivan. Hát nem így lett. A három kilométeres kör alatt, folyóvá változtak az ösvények. A gyerekek csak pislogtak félmeztelenül, hogy mi ez. Aztán megpróbáltunk valahogy hazatekerni, olyan balatoni vizibiciklizős hangulatban, és életre szóló élményeket gyűjtöttünk egy félórácska alatt. Máskor viszek úszószemüveget is... Szóval komolyan, triatlonos edzésünk volt.

A futócipőm három napig száradt (miután kiöntöttem belőle egy deci vizet), s örültem, hogy vasárnapra napsütésben, megszáradtan indultam neki a margitszigeti női futógála hosszabbik távjának. A 30 fok meg a tűző nap ugyan kicsit visszavette a tempón, de hát  a Jóisten csak segítségünkre sietett (ugyan a mennyiséget kicsit túlméretezte), és a szerdaihoz hasonló felhőszakadást kaptunk a nyakunkba a negyedik kilométer környékén. Ezt máshol pénzért árulják, élményfürdőkben trópusi zuhany, meg társai néven... Komolyan jól esett, s csüggedésemben arra gondoltam, hogy mennyivel jobb zivatarban futni, mint állni és szurkolni. Ugyan látni nem láttam, mert csak csukott szemmel tudtam teljesíteni a távot, mert hát az úszószemüveges ötletemet megint nem valósítottam meg.

Na, de Vercsi barátnőmmel csak beértünk a célba, s kiizzadva, lezuhanyozva, 2in1, testben-lélekben felfrissülve hazatértünk a napsütéses otthonunkba.

(Egyébként bűnrossz kép, de az az eső hibája...)
És hozzá kell tennem, hogy most már Boti sem találja annyira égőnek az édesanyját, hogy neki még érme sincs (hát, igen, ezt meg kellett gyónnom neki, hogy az elmúlt közel 30 év alatt, egyet sem sikerült szereznem), mert igen, megkaptam, és büszkén mutogattam a 6 éves fiamnak. Hát így jártam.