Ebben a koraőszies időben jól esik a számvetés, s bár tudom, nincs még vége a nyárnak, vannak még táborok, beígért programok, mégis a teendők, a felhalmozott füzetkupacok, a készülődő leendő gimnaista és leendő elsős és leendő óvodás már kifelé terelnek a nyárból...
Annyi szemszög, nézőpont, árnyalat lehetne, amit ez a nyár adott. Lehetne írni nevelős posztot, vagy izzadós-nyaralósat, vagy küzdelmeset, vagy önfeledtet, vagy... én most végül sportosat írok. Mert annyi mindent megéltünk együtt a sporton keresztül, hogy bár magamat soha nem tartottam túlzottan sportőrültnek, hiszem és vallom, hogy úgy kell a mozgás az embernek, a gyereknek, a családnak, a testnek, a léleknek, mint a falat kenyér. Tudjuk, a gyerekeknek ez (lenne) az lételemük, mégis annyi minden húzná őket a passzivitáshoz, a képernyőhöz, anya ottfelejtett telefonjához. Eltérő a hozzáállásuk a fizikai aktivitáshoz, de a meleg, a víz, a bicikli, a szél kimozdít mindenkit a kis kényelmes komfortzónájából. Hogy legyőzhesse önmagát, és együtt, felszabadultan jól érezze magát a bőrében. És utána a másikat is könnyebb szereteni, elfogadni. Hát erről (is) szólt nekünk ez a nyár.
Víz. Legtöbb közös élményünk alapja, legyen szó a kristálytiszta Garda-tóról, az örök Balatonról, a csípősen hideg Dunáról vagy az emberekkel tömött csúszdaparkról. Az alfa és az omega, ahol szinte még veszekedni is elfelejtenek. Két hónapig folyamatosan vízben lenne, felszabadítóan hat a kis testükre, annyit de annyit fejlődtek, hogy öröm volt nézni. Berta majdhogynem megtanulta az úszás alapjait, teljesen egyedül, siklott, tempózott, hason, háton, karúszó nélkül, bukfencezett a vízben, mint egy kis vizibéka. Az ovisok lényegében mélyvízbiztosak, baromira élvezték a stégig tartó fél kilométernyi úszós gyaloglást, amit minden délután megtettünk néhány fejes érdekében... A nagyok pedig élvezettel, szépen, biztosan leúszták a Zamárdi-Tihany családi távját, apával, fejenként mindenki 2 km-t, és büszkén-boldogan, valaki éremmel a nyakában, nagy halom lejmolt kakaóscsigával tértek haza első balatonátúszós versenyükről. És én? Csak hogy a gyerekeimmel eggyé váljak, beálltam közéjük és 14 éves korom után újra elkezdtem tökéletesíteni a fejesugrásomat. Néztek is nagy szemekkel...
Evező. Hamar rájött arra mindenki, még a legkisebb is, hogy állóvízben leggyorsabb evezve közlekedni, így aztán mindig deszkán ült valaki, és hol egymást szállítva, hol egymás elől menekülve eveztek a kis öbölben, nádasban, hullámokban. "Anya, menjünk hevezni..." (á la Berta)
Futás. Bár folyamatos volt a 40 fok, azért nem hagytuk ki a terepfutó versenyeket sem. Egy-egy kivétellel mindenki rajthoz állt, és nem mindig könnyű megérteni, hogy nem az éremért futunk, de mégis boldogan, kifáradva értünk haza egy-egy ilyen kirándulásról. Futottunk a Káli-medencében, és nyertünk szép kövirózsákat, finom kecskesajtokat és veszítettünk el két pár szandált... A fiúk felfutottak Kékesre, Fülöp első hosszabb versenyén rögtön hegynek menetirányban felfelé futott, de csak célba ért. (Gyorsabban, mint én a lányokkal körbe gyalog...) Olyan pályán, amire Boti is azt mondta, "nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény lesz." Nagyon büszke voltam rá. És hátra van még egy zebegényi verseny, Duna-kanyarral, erdővel, leküzdendő kilométerekkel. És futottunk éjszaka, hajnalban, hőségben, esőben, beszélgetve, gyógyszerért a patikába, örömködve, csak úgy... Jó volt.
Bicikli. Berta csuda aranyos, ahogy teker a kis apró biciklijével, az apró lábaival, ahogy írtam már, ráült és rögtön ment két keréken, azóta egész hosszú távokat lebiciklizik. Kitartóan, még a legnagyobb viharban is, amikor fák dőltek körülöttünk, tekert rendületlenül, hiszti nélkül. De ami a lényeg, borzasztóan élvezi, egész nyáron mást se akart, csak nyeregben ülni. Egyszer esett is... Amikor megpróbálta utánozni a nagyokat, akik kapaszkodás, kéz nélkül tekertek... Idén is volt Balaton kerülő túra, a hiányzó 120 km-t tekerték le a fiúk, ilyen-olyan felállásban (persze 40 fokban), hullafáradtan, de örömmel gurultak be aztán a nyaraló kertjébe...
Túra. Azért nem hagytuk ki azt a néhány lehetőséget, amikor lehetett menni. Nem mindig együtt, nem mindenki ugyanannyit, de azért ezek mindig olyan jó lehetőségek beszélgetni, énekelni, együtt lenni, még ha nem is minden lépés ilyen idilli. A dolomitoki kirándulásokon kívül azért belefért egy szántódi teljesítménytúra, meg egy esős tihanyi tanösvényezés is, ahol végre eljutottunk a barátlakásokhoz, ami szakadó esőben külön ajándék volt...
Szél. Ha már ott a Balcsi és családi hagyomány a szörfözés, idén a három fiút beírattuk szörftáborba, mentek délelőtt, délután, s a minimális szélben szépen-lelkesen megtanulták az alapokat, fordulást, elindulást, visszaevickélést. A tanulság? Az élvezte a legjobban, aki a legerősebben tiltakozott az egész tábor gondolata ellen...
Sok minden történt a nyáron, kívül-belül, próbáltuk feltölteni egymás szeretettankjait (több-kevesebb sikerrel), sok fájdalmas és katartikus pillanat volt, de a közös aktivitás mindig átemelt, összehozott, kisimított, és újra és újra közösségé kovácsolt minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése