Épp a tegnapi délelőttöt is ott töltöttük, a félig beteg Ankával, az óvodából lógó Fülöppel és állandó tartozékommal, Bertával:) Néha nehéz kilépni a szokásos délelőtti menetrendből és szabadnak lenni. De ha rászánom az időt, ha úgy fogom fel, hogy nincs más dolgom, nincs háztartás, nincs munka, nincs elintézendő, csak ez a pillanat van, amikor teljesen velük lehetek, akkor tényleg jelen vagyok és tudok örülni nekik, tudok türelmes lenni, tudok nem elvágyódni onnan, tudok nem feladatként tekinteni rájuk.
Amúgy pedig semmit nem csináltunk. Vagyis csináltuk a semmit. A mindent. Kavicsokat túrtunk, gátat építettünk, Fülöp horgászási kísérleteit figyeltük, fára másztunk, piknikeztünk, számoltuk a hajókat és a végén a kocsihoz menet összegyűjtöttünk még többszáz gesztenyét. Boldogan matattak, beszélgettek, rohangáltak. Berta az esti imánál summáson összefoglalt mindent: "Köszönöm, Jéjus, hogy vótunk a Dunánál." Köszönjük...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése