Vivicittá!

Kell ez a fajta rendezvény a léleknek, testnek, közösségnek, embernek. Mert futni jó, és együtt futni még jobb. És leszámítva azt a regiment reklámot, kampányt, miegymást, amivel jól el lehet adni egy futóversenyt, igazán adott a hangulat.
Örülök, hogy kiscsaládunk majd fele futott, összesen együtt 34 kilométert, Csabi volt a közös nevező, ő velem is futott tizet, Botival is hetet, és bár furcsa volt a mínuszokban való edzéshez szokott testemnek a 30 fokos meleg, a tűző nap, azt hiszem, jó időt futottunk. Jó volt meghajtani magamat, kifutni magamból a kérdéseket, feszültségeket, és egy-egy célba érkezés - még ha csak 10 km-es versenyről is van szó - megdobja a boldogsághormonszintet.
Örülök, hogy Boti is ott volt, s talán megérezte, hogy nem mindig az éremért sportolunk, az is ugyanúgy győz, aki 626.-ik, s a sport nem csak a versenyről szól. Vagyis inkább a magunkkal való versenyről. 
Örülök, hogy van egy kis futókörünk, 28-an indultunk a hétvégén különböző számokban, és vezetőnk (Teveli Petra), aki megnyerte most is a félmaratoni számot - olyan alázattal támogat minket, hogy mindenki azt érzi magáról, hogy fontos és jól csinálja, amit csinál. És innen lehet fejlődni.
És örülök, hogy a többiek meg békésen szuszogták délutáni álmukat, és anyu bevállalta őket, így aztán nekünk szabad volt a pálya...

Ja, és 51:07 a 10 km.