Idén se bárányhimlő, se hányás, se egyéb nem boldogított minket
szilveszterkor, így aztán újra belevágtunk a templomi éjszakába. Ezt
persze sokan furcsa mosollyal fogadták, hogy mit is csinálunk mi
szilveszteri buli címszó alatt, de biztosíthatok mindenkit, remek
ünneplés volt, s nemcsak a gyerekek élvezték, hogy nem kell csendben egy
helyben ülni, mint minden vasárnap, hanem volt ott minden, jobbnál jobb
kaják, egész este táncház, s mindenütt rohangáló gyerekek.
A kincskeresős verseny keretében még a padlástérben is jártunk, ahol
elemlámpákkal kellett hiányzó idézetek után kutatni, s igazán nagyfiús
bátorságpróba volt. Boti, Fülöp élvezettel ropták a moldvai táncokat,
nem hiába, apjuk vére. Én meg hol táncoltam, hol bennük gyönyörködtem.
Csabikánk ehelyett inkább biztos, ami biztos, kétszer végigment a
kincskereső akadálypályán. Szóval volt élmény, játék, közösség, s a
hálaadó ima természetesen olvadt bele ebbe a hangos örömünnepbe. Fél 1
után tévedtünk haza, s azt hiszem, sikerült megélni az est mottóját,
Jézus szavait: "azért jöttem, hogy örömötök teljes legyen."
Másnap, vagyis aznap persze már fél 9-kor úton voltunk, mert alapelv,
hogy itthon se bírnak magukkal, akkor meg inkább menjünk, szóval
elvonatoztunk Esztergomba, ami egyfajta kis zarándokhely ez életünkben,
ott szoktunk hálát adni az év kegyelmeiért. Az utazóközönség remélhetően
elég kába volt ahhoz, hogy kiakadjon, amit mi vonatozás címén másfél
óráig csinálunk. Mindenesetre, mire odaértünk, minden kajánk elfogyott,
senkin nem volt cipő, Annapetik meg Geronimo Stilton öt kötete (Csabika
készült...) szanaszét, szóval harmonia celestis.
De igazán felüdítő volt, hogy egy lélekkel nem találkoztunk az
utcákon, s még a kísértés sem volt meg, hogy a fiúk bármit
kunyeráljanak, mert még egy fia vendéglátó egység sem volt nyitva. A
Bazilika ott volt a helyén, bár egy kicsit messzebbnek tűnt a
szokásosnál, vagy a hideg miatt, vagy azért, mert Fülöp is kétlábon
közlekedik már, nem tudom. Imádkoztunk, s szokás szerint persze mindenki
valami épp rossz volt, de ezen már rutinosan túltettük magunkat. A
vonat legalább továbbra is első számú élményforrás, nem beszélve a
restiben megkaparintott két utolsó csomag mogyoróról. Anka szavaival
összefoglalva a napot: "jó volt pilos vonattal menni, ettem mogyolót."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése