Ma valahogy semmim nem kívánkozott a szokásos téli extrémkalandra, vagyis szánkózni vinni még utoljára a bandát. Tudom, hogy utólag élmény, meg kell a friss levegő, meg szép a hóesés, meg ilyesmi, de azért előkészülni, minden akaratot megtörni, kivitelezni és ép ésszel hazatérni, ehhez az átlagosnál több lelkierő kell. Meg amúgy is, menjen már innen a tél. Ígérem, a gyerekeimmel is sokkal türelmesebb leszek, ha legalább egy kicsi tavasz-illat csap már meg végre.
És a gyerekek sem nagyon tiltakoztak, hogy maradunk itthon. (Logikus is, hisz ők egész nap úton vannak...) De mégis, nagy kihívás értelmesen, kreatívan lefoglalni őket, mert ha békét akarok (és elvégezni minimális szinten a házimunkát), akkor marad a mesenézés, de akkor meg belül dübörög a hang, hogy ez így nem jó, nem ez kell nekik. Szóval marad az egyensúlyozás, egyik kezemmel társasozni, másikkal bábot készíteni, harmadikkal újságot szerkeszteni az iskolással, és közben mindenkivel megértetni, hogy belőlem is csak egy van... Vagyis jobban járnak, ha inkább egymással játszanak.
Ma délután Fülöp állt elő az ötlettel: kézműveskedjünk. Az ő igényeire különösen próbálok mostanában figyelni, mondom, jó, gyere. Mit csináljunk?- kérdezem. (Általában fordított a helyzet, én hívom,gyere, Fülöp nem csinálunk ezt-azt-amazt?) Mire ő: hát csináljunk rénszarvast, meg fából szánt neki, meg mikulást. Jajj... Nem lehetne inkább kis nyuszikat, virágokat? Nem, mikulást, ajándékkal. (Hát, ha egyszer ez a szeretetnyelve...)
Leültünk. Szeretek kreatívkodni, de a lehetőségek végesek, és a jelszó, bevonva őket is, gyártsunk valamit, gyorsan, szépet, használhatót. (Végülis egész termékenyek vagyunk, a múlt héten két tengeralattjáró, egy négyszobás babaház és egy kisautógarázs készült el...) Még jó, hogy az agyamba be-bekúsznak korábban olvasott kreatív blogok bejegyzései. Igy történt ez ma is, a szán pillanatok alatt elkészült, ruhacsipeszből, faspatulából, Fülöp kifestette, rénszarvasforma nyomtatódott a netről, dekorgumi, ragasztópisztoly elő, Ankával néhány dobozkát becsomagoltunk ajándéknak, a hipp-hopp vitték is fel boldogan játszani a művet. Szép, használható és közösen csináltuk. És kaptam cserébe néhány pillanat nyugalmat, és nyugodtan megetethettem Bertát. Nem is sajnálom én azt a szánkózást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése