Tavasz helyett

Ma valahogy semmim nem kívánkozott a szokásos téli extrémkalandra, vagyis szánkózni vinni még utoljára a bandát. Tudom, hogy utólag élmény, meg kell a friss levegő, meg szép a hóesés, meg ilyesmi, de azért előkészülni, minden akaratot megtörni, kivitelezni és ép ésszel hazatérni, ehhez az átlagosnál több lelkierő kell. Meg amúgy is, menjen már innen a tél. Ígérem, a gyerekeimmel is sokkal türelmesebb leszek, ha legalább egy kicsi tavasz-illat csap már meg végre.

És a gyerekek sem nagyon tiltakoztak, hogy maradunk itthon. (Logikus is, hisz ők egész nap úton vannak...) De mégis, nagy kihívás értelmesen, kreatívan lefoglalni őket, mert ha békét akarok (és elvégezni minimális szinten a házimunkát), akkor marad a mesenézés, de akkor meg belül dübörög a hang, hogy ez így nem jó, nem ez kell nekik. Szóval marad az egyensúlyozás, egyik kezemmel társasozni, másikkal bábot készíteni, harmadikkal újságot szerkeszteni az iskolással, és közben mindenkivel megértetni, hogy belőlem is csak egy van... Vagyis jobban járnak, ha inkább egymással játszanak.

Ma délután Fülöp állt elő az ötlettel: kézműveskedjünk. Az ő igényeire különösen próbálok mostanában figyelni, mondom, jó, gyere. Mit csináljunk?- kérdezem. (Általában fordított a helyzet, én hívom,gyere, Fülöp nem csinálunk ezt-azt-amazt?) Mire ő: hát csináljunk rénszarvast, meg fából szánt neki, meg mikulást. Jajj... Nem lehetne inkább kis nyuszikat, virágokat? Nem, mikulást, ajándékkal. (Hát, ha egyszer ez a szeretetnyelve...)
Leültünk. Szeretek kreatívkodni, de a lehetőségek végesek, és a jelszó, bevonva őket is, gyártsunk valamit, gyorsan, szépet, használhatót. (Végülis egész termékenyek vagyunk, a múlt héten két tengeralattjáró, egy négyszobás babaház és egy kisautógarázs készült el...) Még jó, hogy az agyamba be-bekúsznak korábban olvasott kreatív blogok bejegyzései. Igy történt ez ma is, a szán pillanatok alatt elkészült, ruhacsipeszből, faspatulából, Fülöp kifestette, rénszarvasforma nyomtatódott a netről, dekorgumi, ragasztópisztoly elő, Ankával néhány dobozkát becsomagoltunk ajándéknak, a hipp-hopp vitték is fel boldogan játszani a művet. Szép, használható és közösen csináltuk. És kaptam cserébe néhány pillanat nyugalmat, és nyugodtan megetethettem Bertát. Nem is sajnálom én azt a szánkózást.

Hogyan kerüljek a középpontba? trükkök és ötletek 0-10 évig

Elhiszem, hogy minden gyerek legfőbb célja, kitűnni a többi közül. Végülis érthető. A felnőttek sem véletlenül raknak ki mindent (érdekeset, vagy kevésbé azt) magukról a Fb-ra:  "emberek, rám figyeljetek!" Biztos mindannyian erre vágyunk. De a gyerekeknél nincs kétség. Pláne ha sokan vannak együtt. Márpedig ez nálunk adott.

Mindenk gyermekünk keresgéli, mi a leghatásosabb, hol a teljesítményre gyúrnak (én leszek a legokosabb, legügyesebb, leggyorsabb), hol  a másik teljesítményét fikázzák (hogy lehetsz ilyen bébis, hogy még ezt sem tudod, mondja  a harmadikos a másodikosnak, vizsgáztatva őt a harmadikos tananyagból).  Hol túlteljesítéssel, maximális segítőkészséggel igyekeznek figyelmet szerezni (kiveszik a kezemből Bertát, hogy ők majd megfürdetik, vagy maguktól kiporszívóznak az emeleten), hol azzal, hogy a legalapvetőbb dolgokra is messziről tojnak rá. Hol hisztivel próbálkoznak (ez elég hatásos vonulat- gyakran vágyom egyetlen dologra- egy pár füldugóra), hol öngyilkos gondolatokkal vagdalkoznak (ha nem hallottam volna a saját fülemmel ilyet más családokban, egészen elgondolkodnék, hogy normális-e ez...). Hol a falat firkálják össze mindennel, hol bútorokat borogatnak. Hol csak duzzognak, hol flegmán beszólogatnak ("akkor minek szültél meg engem?") Hol pedig szimplán csak üvöltenek, mint ez a kis kilenchós, aki most fejleszti tökélyre a hangját. Széles a repertoár. Persze, tudom, gyerekek. S ők mindent akarnak. A 24 óra minden pillanatában osztatlan figyelmet.

Van, akinek egyszerűbb a helyzete, mert pl. ő a legnagyobb, vagy a legkisebb, vagy a leggyorsabb, vagy a legcserfesebb, vagy... Fülöpkénk, akinek nem akarom túlpszichologizálni  a helyzetét, kétségtelenül nehéz helyzetben van ott középen, szendvicsgyerekként. Se nem kicsi, se nem nagy, s ez nehéz neki. Ő most a válogatott nyelvi leleményeit fejleszti magasfokra, s ha emberek közé keveredünk, éget rendesen minket. Főleg Csabit reggelenként a villamoson. A "kapd be a tököm" meg az "itt mindenki kaki, buzi, szar, pöcs" nála mindennapos formula, üvölt, tombol mindenütt, persze nevelés, megfelelő következmények, különböző fokú reagálások mind megvannak, de ő akkor is ezt találja leghatásosabb figyelemfelkeltő eszköznek. Amiben végső soron igaza is van. Mármint a figyelmet felkelti. Csak hát...

Jó lenne valami frappáns megoldást, végszót írni, de hát az élet nem ilyen. Marad az egyetlen jól bevált, rögös út, megtalálni mindegyiknek a saját szeretetnyelvét, s a csak rászánt időt, s átölelni, megsimogatni, feltétel nélkül szeretni csak őt, csak ott, csak akkor... Hisz mindannyian erre vágyunk...

Farsangi futás

Érdekes, hogy minek szentel az ember bejegyzést, amikor annyi az esemény az életünkben... Hát a hétvége is gazdag, együttlétekkel, kimozdulásokkal, bálozással, nagyszülőkkel, szánkótúrával (a 200 méterre lévő szánkódombhoz, de ötükkel, a szakadó hóban igazi extrém sportnak tűnt) és a farsangi futással.

Akkor legyen szó erről. Mert megint nekiálltam futni, egy jó hónapja járunk Botival újra a szeretett futókörünkbe rendes, komoly edzésekre. Mindig elgondolkodom, hogy normális dolog-e mínuszokban, szakadó csapadék (változó halmazállapotú) mellett róni rendes tempóban a kilométereket, de az első kör után már teljesen normálisnak tűnik. S mivel külön hangsúly van azon, hogy nem egyedül futunk, hanem közösségben, mindenféle szinten, egymást segítve, így igen erős a motiváció is. Amíg Csabi lábadozott, kicsi előnyhöz jutottam (gyerekvigyázásilag is...:), és a testem kezd emlékezni, hogy valaha sportolt, mondjuk múlt nyáron.

Az újdonság, hogy Boti is jön velem, először azt hittem, miattam (van ám önbizalmam), de múltkor, mikor beteg voltam, egyedül is elment hóban, sötétben, zimankóban. Keményen nyomja az edzéseket, simán végigfutja az 5 kilométereket, s váltott iramnál 5 perces ezrekkel nyomja. Igazából nekünk kell megadni a külső kontrollt, mert olyan makacs-szívós fajta, hogy belülről nem érzi a határokat.  De a lényeg, hogy heti egy program, csak ketten vele, meg ideális esetben talán majd apával is, egy óra minőségi idő, már csak a többieket kell vállalkozószelleműekre bízni...

Mint például most szombaton is. Anyukám vállalta őket, így hárman mentünk jelmezbe öltözve a farsangi futásra. Jó volt futni. Jó volt együtt. Jó volt bolondozni. Jó volt utána fánkot enni. Jó volt kiszakadni. Itt kép is van, Boti a legfelismerhetőbb varázslóként, persze, hogy elől. Csabi tigrisként, én parókában a háttérben. Persze Botika a végén duzzogott, hogy ő miért nem futhat a többiekkel 12 kilométert, miért csak hatot... Hát azért gyerek, hogy próbálkozzon. De a lényeg, hogy élmény volt. Egyszerű, tiszta élmény. Olyan jó kedvem lett ebben a cudar időben, olyan rövid pillanatok ezek, amikor lélek, test, kapcsolat, közösség minden harmóniába kerül.

Fülöp, a felvilágosult

Valamelyik nap behallgatok félfüllel a nappaliba:

"Tudod, Anka, az ajándékokat karácsonykor nem Jézus hozta, mert ő már sajnos meghalt, tudod, a csúnya emberek nem szerették Jézust, pedig jót tett velük, és mégis, képzeld el, hogy kiakasztották egy ilyen a keresztre, és meghalt. És ezért az angyalok segítenek neki hozni az ajándékot."

Közeleg a húsvéti készület ideje, ezt a keresztkérdést még egy kicsit árnyalni kell a kis fejében...

Afterparty

Szóval Botikánknak szigorúanfiúk-zsúrja volt vasárnap. Valahogy így alakult ki ez náluk az osztályban, ami nem baj, de a helyzetünket (és a többi szülinapot szervező szülő helyzetét) ez nem könnyíti meg. Mert hát hiába tartom még mindig magam inkább fiús anyukának, 10 igen eleven, konfliktusoktól sem mentes fiú minőségi szórakoztatása (tehát nem fékevesztett őrjöngés, ami pillanatok alatt kialakult, ha egy pillanatra nem odanéztünk) feladta a leckét.

Kitaláltunk mindenféle programot, kint is bent is, sár, hó, mínuszok nem riasztottak vissza, legyünk kint is bőven. Volt nagy kincskeresés, két csapatban, kis papírokra felrajzolva, rejtvénybe rejtve, titkosírással, stb. jelezve a következő papírka helyét. 15 nyomot kellett egymás után megtalálni, voltak cselesek is, habos kádban átlátszó fóliára rajzolva, dvd tokban, lufiban, szennyesben, postaládában, madáretetőben, járóka mélyén teknős hasában, stb, és szép lassan kijutottak a kertbe, ahol megkereshették a kincs térképét darabokra vágva, aztán ha összerakták, mehettek ásni... Ki is ásta mindkét csapat a kincsesdobozt, benne apró ajándékokkal, s igazán lelkesek voltak tőle. Reméljük a szülők is, a több tonna hazahordott sár levakarásától...
Aztán persze volt még jó néhány játék, Csabika is segédkezett levezetni egyet-egyet, apa hotdogot készített, én palacsintát töltöttem, Fülöp-Anka-Berta meg próbáltak közben minden módszerrel a figyelem középpontjába kerülni-maradni.
Aztán köszöntés, ünneplés, gyerekpezsgő, minden, ami kell. Egyesével járultak Botihoz, s mindenkitől személyes köszöntést kértünk, olyan jókat találtak ki, igazán kedves-szellemes egy kis fiúcsapat. Például olyan kedveseket kívántak, hogy "Annyi ötösöd legyen, hogy ne férjen bele az ellenőrződbe..." Botikánk is örült, Csabival sem kakaskodtak olyan sokat, szóval jó dolog örömet szerezni, de az legalább annyira jó volt, amikor este végre ágyba zuhanhattunk. Áprilisig pihenő, addig törhetjük a fejünket a következő zsúron.

Piroska, a farkas és a szarvas

Anka épp kiborította a fiúk által szorgosan összekukázott 300 söröskupakot és azokból épít útrendszert, kb. 200-at felhasznált már, így van még egy kis időm írni...

Idén megint korán lesz hamvazószerda, így jól kihasználjuk a hétvégéket, farsangi, szülinapi és egyéb vigasságokra. Mindenki nagy örömére. Szombaton egy délelőtti futóedzés, meg egy müpás családi matinékoncert után délután a templomba mentünk a nagy családos farsangra, amit évek óta nagyon várnak a gyerekek. A beöltözési kedv erősen hullámzik, van, aki akar, de nem velünk (közösségi lévén, közösek a jemezek is), van, aki akar, de nem azt, mait mi kitalálunk, van, aki akar, de percenként változtatja, mi szeretne lenni, és van, aki szimplán nem akar beöltözni...
Csabikánk a hittancsoportjával azonosulva Rumini-mezt húzott, pontosabban Nudli lett, az egér-rabló. És mivel egy egérbandita rongyos ruhában jár-kel, így ő felhúzta a jól kiszaggatott pizsamáját és boldogan járkált benne egész este a templomban. Olyannyira jól érezte magát (ami nála nem alapállapot), hogy 10 órára mentem vissza érte, miután lenyomtuk a többieket aludni...
Családilag Piroska és farkasnak öltöztünk, Ankának elkaptuk egy negyedórás periódusát, amikor is épp Piroska akart lenni, s gyorsan meggyártottuk a jelmezeket, hogy ne legyen visszaút. Fülöp megkapta a fiúk fa vadászpuskáját, s rém boldogan birtokolta egész délután, s vadászként nem is nagyon tartott igényt egyéb maskarára. Ugyan néhányszor rá kellett szólni, hogy ne lője le Feri atyát, meg a táncoló sokaságot, mise alatt meg szigorúan elrejtettük a jelmezt, de azért remekül szórakozott. Meg táncolt. Mert neki a tánc olyan, mint másnak a levegő.
Drága férjem elég ijesztő farkasra sikeredett, egy anyuka meg is kérte a felvonulás után, hogy vegye már le a maszkot, mert nagyon fél  a kislánya... Bertát nem ragoztuk túl, pont belenőtt a szarvasos rugdalózójába, így hát ő volt a farkas korábbi zsákmánya.
Nekem meg maradt a nagymama jelmez...
Boti pedig, miután tiltakozott bármi jelmez ellen, lett a mesélő, mert a bátorsága az továbbra is a régi.
Szóval volt minden, diavetítés, amit Anka úgy várt, mintha soha nem látott volna még olyat (kb. heti kétszer biztos vetítünk), társasjátékszoba, álarckészítés, sorversenyek, és tánc... Miután Csabi vigyázott a kis szarvaszsákmányra, én Ankával farsangoltam, aki olyan lelkes volt az elkészített álarctól, hogy kijelentette, ő jövőre a farsangon álarc lesz. De jó.
Ők élvezték, mi elfáradtunk (a terelgetésben, gyerekhajkurászásban, és az egyszerreöthelyenlevésben), de azt hiszem, gyerekekkel ünnepelni csak így lehet.

Anka kirakta a maradék 100 kupakot, viszem aludni, a vasárnapi szülinapi partyról majd holnap...