Ízek, illatok

Olyan rég írtam, hogy nem is nagyon jönnek a szavak... De minden pillanattal gazdagodunk, s ha nincs megörökítve, nehéz utána mibe kapaszkodni...
Szóval Boti így számolt be a hosszúhétvégéről az iskolában: voltunk focikupán, hajnali úszáson, Balatonon vonattal, 23 km-es túrán és ültettünk málnát. Gyermeki szemmel ennyi a lényeg.
Végülis tényleg sok minden belefért ebbe a négy napba, ami valljuk be, nem rossz találmány. S bár igen erős volt a kísértés, hogy otthon is legyünk, s kicsit rendezzük káoszba hajló környezetünket, de azt másnap úgyis újra kell kezdeni, így inkább a minőségi idős együttléteket választottuk.
Mindennél jobban vágytam most megragadni egy-egy pillanat ízét: Bertával ráérősen szurkolni Botinak a focimeccsein, kiülni kávézni Csabival a még meleg őszi napsütésbe, ültetni, kapálni, rendezgetni a még lüktető növényeket, Fülöppel a kiszáradt Balaton homoksávjain cuppogni, a parton kocogni, leizzadni, sirályokat hallgatni, a kálváriadombon kimászni a tejszerű ködből, s a hegytetőről látni a Napot, gyalogolni sok-sok kilométert, s tanítgatni ezeket a drágákat, hogyan győzzék le magukat, este pedig az ajándékba kapott málnabokrokat ültetni a reflektor fényénél, ez mind megtörtént ezen a hétvégén. A konkrét történések nem is számítanak annyira, csak ez a néhány pillanat, ami lökést ad a hétköznapokhoz.