Őszies varázslat...

Varázslatos helyre leltünk. Igaz, kellett hozzá az őszies idő, hogy nekivágjunk és jó, izgalmas, kreatív helyeket keressünk a Balaton körül. Mert jó, jó, vannak a kalandparkok, de ott közepesenrosszidőben tömegnyomor van, s csak 130 centi felett vannak igazán jó kalandok, így aztán Boti iránti szolidaritásból idén ezt eddig hanyagoltuk. Aztán lehet társasozni, beszélgetni, olvasni - de néhány nap után a jóból is megárt a sok, kell egy kis kimozdulásérzés. Meg aztán Marcinak köszönhetően az eső sem vette kedvüket, s 12 km-es szántódi teljesítménytúrán is voltak a fiúk, s lelkesen, nyakig sarasan, élményekkel tele ért haza a kirándulóképes korosztály. De a hétköznapokra is kell valami. Szóval valahogy ilyen megfontolásból jutottunk el Zamárdiba, egy népi játszóházba.

Igazi kis szigetre leltünk az utcáról szokványosnak tűnő kerítés mögött. Két évszázados falak, igazi tájház, lakhatóvá varázsolva. A tornácon nagy faasztalnál nyüzsögtek a gyerekek, a kertben egyszerű, igazi, kreatív gyerekparadicsom, hintákkal, függőággyal, mászókötéllel, kismacskákkal. A tornác fedett részén meg vonattal, építőkkel játszhattak azok, akiknél a kézművesség kimerül a sárdagasztás fogalmában. Egy szerdai napon voltunk először, gyógynövényt szőttünk, annyira megtetszett, hogy én is beálltam a gyerekek közé. Kisétáltunk a határba, vagyis a kert végébe, ami nem is volt olyan közel, együtt vágtuk a gyógynövényt, hallgattuk, mi mire jó, közben Annuskánk élelmesen összeszedett néhány félig érett almát, s gondosan befalta őket, aztán dolgozgattunk, friss gyógynövényből készült teát iszogattunk, s olyan varázslatfélét éltünk át. A négy gyerek nem tombolt, nem akart éppen mindig mást csinálni, nem kötekedett a másikkal, hanem megtalálták önmagukat, a saját örömükre alkottak. Aminek a sikeréhez nagyban hozzájárult Edit néni, aki végtelen türelemmel fordult feléjük, segítette őket.

Voltunk aztán még esősebb időben is ott, agyagozni, aztán szép napsütésben csuhézni, s a nemezelés iránt  is igencsak elkezdtek vonzódni a fiúk.

Hát innen a pesti nyárból olyan idilli békének tűnik az a néhány délelőtt, amit ott töltöttünk, hát köszönjük!
Szóval, ha valaki Zamárdiban jár, a Fő úton (46), a Tájházzal szemben, délelőttönként cseppenjen bele, és ízlelgesse azt, amit mi már itt a városban sokan elfelejtettünk...