Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mennyi konkrét élményre van
szükségük a gyerekeknek, hogy boldogan, kiegyensúlyozottan,
ingergazdagon fejlődjenek, de véletlenül se essünk abba a csapdába, hogy
mint egy hajcsár végighajszoljuk őket - a gazdag programok nevében - a
gyerekkorukon.
Mert mindkettőnek megvan a veszélye, esélye. S vékony a határmezsgye,
meg persze különbözőek az igények. Ilyen közös élményforrásaink egyike
mindenképpen a kirándulás, a csendes ingeráradat, az önmagam leküzdése, a
kapcsolatban levés öröme. Mostanában két bökkenő van ezzel, Anka
kikerült a hátihordozóból, én meg - a rohamosan növekvő édes teherrel -
visszaestem az ő szintjére, tempójára. Fülöp a középfutamot tartja,
Csabi, meg Boti utolérhetetlen. Szóval nehéz az egyensúly. Legutóbb
Ipolytarnócon kirándultunk, ami inkább kulturális-geológiai séta volt,
mint kirándulás, de a tanösvényig tartó 1 km-t, a tanösvényt, meg a
visszautat közel fél órás szintidőeltolódással teljesítettük. S közben
csak reménykedtem, hogy a nagyok nem indultak el unalmukban már stoppal
hazafelé. De egyébként érdekes volt, bár erős fantázia kellett belelátni
a kövekbe a millió évekkel ezelőtti állapotot, s a megmaradt
őskövületek, fák, lábnyomok inkább a nagyokat bűvölték el, a kicsiknek
bőven elég volt a néhány műanyag miocén ősállat, amire felülhettek.
A fenti állapotot erősen javítja, hogy Marcinak köszönhetően a fiúk -
Boti rendszeresen, Csabi fellángolásszerűen - teljesítménytúrázni
járnak mostanában. Azt hiszem, igazi élmény és jelenlét ezek a 20 vagy
több kilométeres távok, s Boti már egészen biztosan jobban ismeri a
Budai-hegységet, mint én... Mennek, keresik a pontokat, örülnek a
csokinak, oklevélnek, kitűzőnek, s látják, hogy az a normális, ha
legyőzik a távolságot és önmagukat. Köszi, Marci!!
Aztán vannak a közös síelések, amiből - csupán a kicsikre való
tekintettel - most már kivontam magam, s egy nap Donovaly tényleg
lefáraszt-feltölt-s maradandó egészséges élményt ad.
Persze ha azt írom, hogy a fenti három program egymás utáni napokon
volt a múlt hétvégén, kicsit nekem is sűrűnek tűnik, de aztán olyan
békében kaparásztak vasárnap a kertben, homokoztak mind a négyen,
ültetgették a borsót, hagymát, vágták a fát, hogy azt éreztem, jó lehet
így gyereknek lenni. S igazából tényleg nem kell nekik sok, de az
viszont nagyon. Jelenlenni egymás számára, s hagyni időt, nyugalmat,
hogy utolérjék magukat legbelül.
